Berta Sándor

Elbukott a Matchstick projekt

A Firefox OS-re épülő Matchstick a Chromecast és más hasonló eszközök kihívója lehetett volna.

A megalkotásához szükséges támogatásokat a fejlesztők a Kickstarter közösségi finanszírozású platformon gyűjtötték össze és egy ideig úgy tűnt, hogy a projekt rendben halad. Az előzetes tervek alapján az első készülékeket idén februárban kellett volna megkapniuk a támogatóknak. A koncepció lényege egy olyan eszköz létrehozása volt, amely nyílt hardverekre és nyílt forráskódú szoftverekre épül, s minden tetszőleges tartalmat képes megjeleníteni a felhasználók televízióin.

A gondok azután kezdődtek, hogy a fejlesztők szakítottak az eredeti elképzelésekkel és megpróbálták módosítani a beépítendő hardvereket, s egyúttal a webes technikák (Media Source Extensions - MSE; Encrypted Media Extensions - EME) és a digitális másolásvédelmek támogatását is integrálni akarták a kütyübe. Felmerült a Microsoft Play-Ready technológiájának támogatása, de emiatt számos támogató kiábrándult a programból és úgy vélték, hogy a csapat megszegte a korábbi ígéretét.

A fejlesztők most bejelentették, hogy leállítják a projektet, mert a fejlesztés befejezésével kapcsolatban nem tudnak pontos időpontot megnevezni. A támogatók 60 napon belül és 100 százalékban visszakapják a pénzüket, az összegek átutalására az Amazon fizetési rendszerét használják fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shaddam #1
    Legalább visszakapom a pénzem. Hát kösz a semmit