Berta Sándor

Windows 10 - évente háromszor jönnek majd új funkciók

A RedmondMag értesülései megerősítették, hogy a Microsoft alapvetően változtat a frissítési gyakorlatán. Hatalmas pénzösszegeken ülnek, amivel nem tudnak mit kezdeni.

Az információk nem közvetlenül a redmondi konszerntől származnak, hanem Stephen Kleynhans, a Gartner piackutató cég mobil és kliens számítógépek csoportjának alelnöke árulta el azokat. Kleynhans egy webináriumot tartott az IT-szakembereknek, az előadása témája pedig a Windows 10 céges alkalmazása volt. Azt javasolta, hogy a vállalatok először a Microsofthoz hasonlóan egy belső tesztkörnyezetben teszteljék az új operációs rendszert.

A frissítések területén két szint lesz: a biztonsági és a funkcionális. Az előbbiek továbbra is rendszeresen, havonta vagy akár gyakrabban fognak érkezni, míg az utóbbiak körülbelül 4 havonta. Három frissítési besorolás lesz. A leggyorsabban kiadott és a felhasználókat érintő frissítések kerülnek a "Current Branch" kategóriába; a 4 hónapos késéssel kiadott, de akár 8 hónappal később telepíthető frissítések "Current Branch for Business" (CBB) besorolásúak lesznek; míg a beágyazott rendszerekhez szánt frissítések "long-term servicing branch" jelölést kapnak.

Az első funkcionális frissítésre október eleje és november közepe között kerülhet sor. Ez alátámasztja a Neowin információját, hogy októbertől lesz hozzáférhető a Windows 10 első nagyobb, Threshold Wave 2 jódnevű frissítése. A jövőben automatikusan érkeznek majd a frissítések az operációs rendszerhez, így azokat nem lehet majd elodázni.

A vállalat egyébként nagyon nyereséges, most már 108 milliárd dollárt tárol az USA-n kívül, elsősorban adózási szempontok miatt parkoltatja külföldön a pénzét. Ez derült ki abból a dokumentumból, amelyet az óriáscég nyújtott be az Amerikai Egyesült Államok Tőzsdefelügyeletéhez. A Microsoft döntése hátterében az húzódik meg, hogy szeretné elkerülni a nagyon magas, 35 százalékos amerikai társasági adót, ezért a pénze nagy része különböző országokban, például Puerto Ricóban és Írországban van. A Bloomberg értesülései alapján az így tárolt pénz a tavalyi évhez képest 17 százalékkal emelkedett.

Amennyiben a vállalat az USA-ba utalná a 108 milliárd dollárt, akkor adóznia kellene utána a tengerentúlon. A számítások szerint ez az összeg 34 milliárd dollárt tenne ki, mindez a rendkívül magas amerikai társasági adókulcsnak köszönhető. Ezzel szemben egyes adóparadicsomokban a társasági adó mindössze 3 százalékos. Érdekesség, hogy az Apple - szintén adózási okokból - a 202,8 milliárd dolláros készpénztartaléka közel 90 százalékát parkoltatja külföldön. A Bloomberg adatai alapján az amerikai cégek kereken 2 billió dollár nyereséget tartanak az USA-n kívül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nos #6
    Egyebkent szerintem qva jol fel lett epitve a w10, csak tenyleg ki kell kapcsolni az alapfunkciok felet. Nekem tetszik, kenyelmes,gyors. Felnyomtam a baratnom osoreg notebookjara es w7hez kepest harmad annyi ido alatt bootol, raadasul nem tul nagy az ssd a gepenen, es a w7 eleg sokat foglalt. Egyelore kisebbnek tunik.
    Az itt elhangzottak jo reszevel meg egyet is tudnek erteni, de ugye ehhez az elso lepeseket nem a microsoftnak kell megtenni.
  • Skylake #5
    Teljesen jogos az igényed! Homogén szabályozás kell! De ahogy látjuk, a különböző döntéshozók még csak most kezdenek rájönni arra, hogy a jelenlegi "digitális vadnyugatnak" tekinthető, vállalatok kénye kedvére alakított terepet jogilag szabályozni kéne, mivel a cégek adatgyűjtési pofátlansága napról napra új határokat dönt le. Pontosan ezt a munkát kezdték el az olaszok, volt is erről hír, és én ki is fejeztem kételkedésemet ezzel kapcsolatban. Sajnos amíg a felhasználók többsége számára ezek mindegy és érthetetlen kategóriás dolgok (szükségszerűen), addig kicsi esélyt látok arra, hogy bármiféle változás is történjen ebben a gyakorlatban.

    Főleg úgy, hogy én is tudom: a számítástechnika ebben a formájában egy sebezhetőségektől hemzsegő ócska katyvasz az előző adatszerzési hozzáállás könyörtelen érvényesítése mellé, plusz ez az egész problématömeg minden egyes rendszerbe kötött új IT eszközzel növekszik - legyen az IoT eszköz, hálózati hardver, vagy bármi más. Teljesen mindegy, hogy valami openszósz szoftverről, vagy rommá korlátozott propiretáris szemétről van szó, illetve ezek SaaS formájú online elérhetőségéről. Körülbelül így látom én is, mint ő:

    https://medium.com/message/everything-is-broken-81e5f33a24e1

    Úgyhogy igen, kell a szabályozás. Csak sajnos ez az után fog bekövetkezni, miután a jelenlegi generáció többségének alapélménye lesz egy vagy több olyan valódi kárt okozó adatlopás vagy egyéb, amely a jövőben fog bekövetkezni, és amely ráébresztheti a laikusok közül a kevésbé pontagyúakat a fenti nagyon egyszerű evidenciára, és annak következményeire - így a különböző IT szolgáltatások használatára is. A "digitális vadnyugat" éppen az userek döntő tömege miatt lett olyan, amilyen. Tudomásul kell venni, hogy a biztonság és az adatvédelem semelyik netes vállalkozásnak sem valódi érdeke. Nekik az az a szabályozatlanság az érdekük, ami most van. A különböző kormányzati adatszipkász szervezeteknek meg úgyszintén.

  • bdzsana #4
    Mondjuk azért az EU néha hozhatna egységes törvényeket. Állandóan a Google-t és a Microsoftot cseszegeti, szabad böngésző választással meg hasonlókkal, amikor a legnagyobb OS konkurens (Mac OS, IOS) ezerszer durvább. Értem én, hogy a Windows és az Android jobban el van terjedve, de akkor is vicc az egész. Miért nem lehet akkor már szabványosítani, hogy egy kereskedelmi forgalomba hozott OS-nek milyen kritériumoknak kell megfelelnie. És akkor ez vonatkozzon már mindenkire.
  • ugh #3
    Te milyen jól beszélsz most...
    +1
  • halaszlo #2
    Akkor ez most igazából két cikk összezanzásítva? :)
  • Skylake #1
    "Hatalmas pénzösszegeken ülnek, amivel nem tudnak mit kezdeni." - perfect flamebait, de azon kívül nem tudom, hogy logikailag hogyan kapcsolódik az előző mondathoz.

    " A jövőben automatikusan érkeznek majd a frissítések az operációs rendszerhez, így azokat nem lehet majd elodázni." - dehogynem. E célra készített szoftverek egész sora fogja biztosítani, az erre érzékeny userek számára, hogy a rendszer mit és hogyan telepítsen fel. Ezeket már készítik. Teljesen mindegy, hogy Satya homogenizálni akar, ez nem fog menni. Már csak abból adódóan sem, mert a Windows nem Mac: nem egy jól behatárolt hardvercsaládra készül a rendszer, hanem azokhoz képest sokmillió hardverkombinációra. Mivel ez keményen megnöveli az esélyét a frissítések utáni nem-megy-a-videokártya, meg miért-dob-most-kékhalált típusú hibáknak az Apple-hoz képest összehasonlíthatatlanul nagyobb userbase esetén, ez a kényszerítős frissítési modell ilyen fragmentált hardverstruktúra esetében ennek a frissítési modellnek a bukását eredményezi majd a közeljövőben. Arról nem is beszélve, hogy lesznek userek - döntően a hozzáértők és privacy érzékenyek - akik roppant idegesek lesznek attól, hogy az általuk vett oprendszert e téren nem kontrollálhatják maguk, összehasonlítva a 7-el, hogy az kvázi önálló életet él. És tegyük fel, a funkciófrissítés után nem fog menni az addig használt könyvelő-, tervező-, grafika-, és egyéb progarmjaik, amelyekkel pénzt keresnek! Ez abszolút megtörténhet - és nem lesznek boldogak, a problémák sokszorozódása esetén az MS-nek simán kinézhet jó pár class action stílusú per, még az USA-ban is.

    Okés, akkor lássuk, mi az amit most rendbe kell tenni a Microsoft háza táján: a cég azért most sem hazudtolja meg önmagát, működik a több évtizedes, régóta bejáratott mi-tudjuk-hogy-neked-mi-a-jó, úgyhogy-userke-befogod-a-pofád-és-kussolsz mentalitás. Úgyhogy ez ne így legyen, javaslom az EU számára, hogy kényszerítse ki az MS-től, hogy Európában csak olyan oprendszert verziót hozhat forgalomba, amelyen az advertising ID, a követési funkciók, a wifi jelszavak ismerősök közötti megosztása, és a többi tracking szemét alapértelmezetten tiltott, továbbá a cég garantálja, hogy a telemetria funkciók az user által kikapcsolhatók, és ezt bizonyítani is képes (Wireshark és társai)! Ezek mellett a Windows Defender lecserélhető bármilyen antivirus és antimalware alkalmazásra, és annak legkapcsolása után teljes mértékben eltávolítható a rendszerből, ha az user úgy akarja! Ugyanez legyen igaz a Cortana-ra is - a korábbi "buta" windows search funkció visszaálítható! Ez a minimum, amit európaiként én elvárok a cégtől, aztán ha teljesítették, lehet beszélgetni a funkcionális frissítésekről. Sikerült venni az adást, Microsoft?!