SG.hu

Az egész világon elérhetővé vált a Windows 10

A világ 190 országában, a Windows 7 és 8.1 operációs rendszert használó eszközökre ingyenes frissítésként érkezik a rendszer. 13 országban tartanak ünnepségeket.

Azok a felhasználók, akik jogtiszta Windows 7 vagy Windows 8.1 operációs rendszereket futtató PC-t vagy tabletet használnak, egyszerű frissítésként telepíthetik a Windows 10-et. Azok, akik korábban regisztráltak a Windows 10-re, mostantól kezdve kapják meg értesítésüket arról, hogy a frissítés megérkezett gépükre és telepíthető. A vállalati ügyfelek augusztus 1-től kezdhetik meg a telepítést. Azok a szervezetek, amelyek mennyiségi licencszerződéssel rendelkeznek a Windows 10 Enterprise vagy Windows 10 Education változatra frissíthetnek.

Az új rendszer szinte minden eszközön elfut, függetlenül a képernyő méretétől, sőt, akár a kijelző nélküli készülékeken is alkalmazható, így például PC-n, tableten, telefonon, Raspberry Pi, Xbox One és HoloLens eszközökön. A cég bejelentése szerint több, mint kétezerféle termék, illetve konfiguráció áll tesztelés alatt. Az "egy Windows minden eszközön" ötlet megvalósításához három különböző szoftverváltozatot kellett piacra dobnia a cégnek. Ezek közül a legkisebb elfut a gyengébb x86-os vagy ARM-processzorokkal felszerelt, csupán 256 megabájt RAM-ot és 2 gigabájt háttértárat tartalmazó számítógépeken is. Ezt a verziót ingyen kínálják a hardvergyártóknak, hogy a társaság így tudja megvetni a lábát a dolgok internete területén.


A frissítést értesítés nélkül, a Windows Update-ből is el lehet indítani

A csökkenő bevételek és az eddigiektől eltérő területekre való összpontosítás ellenére a Windows stratégiailag fontos üzletág a redmondi konszern számára. Az új operációs rendszer elsősorban nem a mobil eszközök piacára készült, mert jelenleg a cég számára ennél is fontosabb, hogy erőteljesen nyitni tudjanak az Internet of Things több milliárd dolláros piaca felé. Ugyan továbbra is fontosak a mobil készülékek, de már nem feltétlenül a klasszikus formában. Úgy tűnik, hogy a Microsoft elfogadta azt, hogy a mobiloknál vereséget szenvedett a Google és az Apple mögött, de a Windows 10 számára még nagyon is sok esély kínálkozik, például a HoloLens virtuális valóság szemüveg esetében vagy a diagnosztikai és a vállalati ellenőrző rendszerek területén.

A Windows 10-nél visszatér a Start menü, és olyan újdonságokat tartalmaz, mint az Xbox applikáció, az Edge böngésző és a - magyarul még nem beszélő - Cortana digitális asszisztens. A Continuum lehetővé teszi az érintőképernyős és desktop módok közötti váltást, az Útitárs pedig az iPhone és Android telefonokat teszi teljesen kompatibilissé a Windows 10 eszközökkel. Az Office átdolgozása sem maradt el, a mobil munkavégzésre tervezett Word, Excel és PowerPoint egységes élményt nyújtanak az érintésre optimalizált tableteken. Az asztali verziók (Office 2016) később érkeznek. Kiemelt pénztermelő központ a Windows Áruház, a Microsoft az elérhető összes termékért felelősséget vállal.


Ismét van Start menü

A biztonságra is nagy figyelmet fordítottak, itt kell megemlíteni a továbbfejlesztett Windows Defendert, valamint a vírusok, egyéb rosszindulatú programok és az adathalászat ellen védelmet nyújtó SmartScreent. Ugyancsak ezt szolgálja a Windows Hello, amely lehetővé teszi a jelszó használata nélküli bejelentkezést, de használatához speciális hardverre van szükség: ujjlenyomat-leolvasóra, íriszolvasóra vagy egyéb biometrikus szenzorra.

A kompatibilis biztonsági programok listáján ingyenes, illetve fizetős termékek egyaránt találhatók. Az AV-Comparatives biztonsági laboratórium munkatársai egy Lenovo Thinkpaden azt vizsgálták, hogy mely programokat lehet zökkenőmentesen feltelepíteni a Windows 10-re, ezek probléma nélkül frissíthetők-e és használhatók-e, valamint képesek-e gond nélkül együttműködni a Windows Defenderrel és a Windows tűzfalával. Emellett azt is tanulmányozták, hogy az adott szoftvereket korrekt módon jeleníti-e meg a Windows 10 biztonsági központja, és csak ezután következett a védelmi képességek tesztelése, a kártevők felismerése és eltávolítása.

A 16 termék között van Avast Free Antivirus, az AVG Internet Security, az Avira Antivirus Pro, a Bitdefender Internet Security, a BullGuard Internet Security, az Emsisoft Anti-Malware, az ESET Smart Security, a Fortinet FortiClient, az F-Secure Internet Security, a Kaspersky Internet Security, a Panda Free Antivirus, a Quick Heal Total Security, a Sophos Endpoint Security and Control, a Tencent PC Manager, a ThreatTrack VIPRE Internet Security és a Trend Micro Internet Security. A kész összeállítás nem egy teljes körű kompatibilitási lista, inkább csak megerősíti a fejlesztők korábbi állításait. A listáról ugyanakkor számos gyártó, például a Symantec és a Gdata, termékei hiányoznak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #31
    Amúgy erre mit mondtál amikor kiírta?

    Esetleg: "Ó hogy k*rva anyád, tudod mit? Jobb is, hogy nem sikerült!" :)
  • MsUser #30
    ACER iCore5, 8Gb DDR3, a WinXp, Win7, Win8, hibátlanul megy de a Win10 befürdött :)
    Utoljára szerkesztette: MsUser, 2015.07.31. 17:49:02
  • Skylake #29
    Hogy legyen valami hozzászólás a cikk témájához, amely kapcsolódik a kommentek többségéhez, akkor íme, ki lehet próbálni ezt:

    http://winaero.com/blog/how-to-disable-telemetry-and-data-collection-in-windows-10/
  • gforce9 #28
    Az hogy a te gépeiden nem volt gond a 8-8.1-el az kb. semmit sem jelent. a 7-el is voltak gondok az elején, pedig az tényleg egész jóra sikeredett. Az a híres kompatibilitás egyáltalán nem volt igaz a speciálisabb szoftvereknél, csak az általánosan használtaknál. Voltak gondok a wifivel is rengetegféle eszközön, főleg a 8 idején. A 8.1-ben mondjuk ezt már jórészt helyrekalapálták. Nem egy szoftvert úgy kellett átbogarászni, hogy működjön. Ez 10 esetében is így lesz. a 8-nál meg plusz az is hozzájött az egészhez, hogy a munkahelyeken, ahol ténylegesen melóra használták a gépet a jól megszokott beállításokat és munkakörnyezetet újra kellett tanulni. Amit gyorsult a win 8 miatt a gép, tízszeresét bukta el munkaidőben az ember keresgélésben. Nekem is megszaporodott a melóm, mert amit addig az userek meg tudtak oldani maguktól, azt 8 alatt meg sem találták. Mondom ezt úgy, hogy ebből élek és évente jópárszáz gép megfordul a kezem alatt.

    Szépen csillog villog a win 10 azt látom, amit még nem látok hogy 1-2 hónap életút alatt, hányszor fognak win10 probléma miatt hívni. A megelőző windows verziókat alapul véve sokszor.
  • Skylake #27
    Értő olvasás céljából. Csak hogy lásd, kb hol vannak a határai és ebből adódóan a következményei annak, hogy sok adat - sokkal több információ. Ez itt nem valami alufóliasisakos baromság, azt hiszem a The Intercept ettől messze távol van:

    https://firstlook.org/theintercept/2015/02/19/great-sim-heist/

    Ja, és most nem valami oprendszerről vagy szoftverről van, szó hanem annál sokkal jobb adatgyűjtő és aggregáló megoldásról - ha azt titkosszolgálati nézőpontból veszem tekintetbe. Ízelítő a cikkből:

    "In all, Gemalto produces some 2 billion SIM cards a year. Its motto is “Security to be Free.”

    With these stolen encryption keys, intelligence agencies can monitor mobile communications without seeking or receiving approval from telecom companies and foreign governments. Possessing the keys also sidesteps the need to get a warrant or a wiretap, while leaving no trace on the wireless provider’s network that the communications were intercepted. Bulk key theft additionally enables the intelligence agencies to unlock any previously encrypted communications they had already intercepted, but did not yet have the ability to decrypt."

    Általánosan és a következőt tudom megfogalmazni neked is. Most válik el a sz*r a májtól, ha nagyon egyszerű akarok lenni. Megvan a lehetősége mindenkinek arra, hogy tájékozódjon az általa használt informatikai technológiák olyan tényezőiről, amelyeket neki, mint felhasználónak az adott szolgáltató nem fog az orrára kötni. gondolj bele, hogy ha nagyvállalati szinten kell biztosítani azokat a szolgáltatásokat, és olyan rendelkezésre állással, ahogy a Google biztosítja minden átlagjózsi számára, az egy cégnél mi pénzbe kerül! Én tudom! Ehhez képest tőlük ingyen megkapod - a másik oldalon meg nyomtatják a bakjegyeket úgymond, akkora nyereségük van! Vajon mi ennek az oka? Miből tudják biztosítani és fenntartani? Én tudok egy pár dolgot a Google gyakorlatáról, arról is hogy milyen szintű adatmennyiséget szed össze. Ez olyan szintű adatmennyiség és annyira koherens adatstruktúra, hogy egyszerűen nem hagyható figyelmen kívül a kormányzatok számára. (Számukra: https://en.wikipedia.org/wiki/UKUSA_Agreement ) Ugyanez igaz a Facebook-ra, az MS-re, és mindenki másra is, a lehetőségeihez képest.

    Amit itt a fórumon egyesek tolnak a paranoiájukkal, az túlzás. Amit mások tolnak, a tökmindegy, úgysemértekhozzá, nekemnincstitkolnivalóm dumával, az ugyanúgy túlzás, a másik véglet. Én azt mondom, némi tudás nem árt azon technológiák hátteréről, amelyek napi szinten szövik át életünket. És ha az első néhány tapasztalatot megszerezte ez irányban az ember, majd lehet hogy másképp látja a dolgokat - aztán ez inspirálja további tapasztalatszerzésre. Sajnos, tetszik vagy nem tetszik, az informatika messze több annál, hogy színes képek segítésével különböző applikációkat és weboldalakat hívunk be, és azokon valamit teszünk. Sokkal több, az csak a felszíne, a felhasználóknak készített kezelőfelület, semmi több. A lényeg ez alatt van. A tudás hatalom - és ez nemcsak a előbb említett szervezetek esetében igaz, hanem a felhasználók esetében is. Lehet konzerválni ezt a dicsőséges hozzá nem értést, de előbb-utóbb a nemtudás anyagi és személyes következményei meg fognak jelenni a felhasználók szintjén is, nem csak inforovatok cikkjeiben.

    Egyébként nekem mindegy, hogy mit teszel, próbálod megismerni a technológiát, vagy elvagy a felszínen, és tojsz az egészre. Azonban ahogy említettem, most dől el körülbelül, hogy a következő 20-30 évben, ha ez a technológiai irányvonal marad, kik lesznek ennek kihasználói, és kik azok, akiket kihasználnak, mert semmit sem tudnak a technológia részleteiről, amely életük minden területén szervesen jelen lesz. Én pedig az előbbiekhez akarok tartozni.
  • vik3 #26
    Látom sokan nem igazán élnek egy olyan intellektuális közegben, ahol megbeszélhették volna másokkal, hogy miért is rossz az adatfelhalmozás - egyáltalán, maga Orwell középszerű regénye a közelébe sem ér annak amit egy magáncég, vagy ország tud ma az adatokkal kezdeni a "puha" diktatúrák korában

    Nem itt fogjuk ezt felfedni nyilván, de próbáljatok meg a dobozon kívül is gondolkodni
  • tomboy013 #25
    Érdekes nálam a 10 hiba nélkül üzemel, sőt a 8-cal és a 8.1-gyel sem volt semmi hibám már az elején sem. A Vistáig talán még lenne is alapja amit mondasz, de utána nálam minden eredeti win hibátlanul funkcionált, talán a 7-nél emlékszem 1-2 fagyásra de az sem az elején volt. A csempéket ki lehet kerülni. A szarozás meg unintelligens dolog.
  • aru #24
    Az első fél évben az összes windows egy rakás fos. Így a szarozás helytálló! A publikus képeken meg ott vannak a csempék asztalra állítás mellett is (nem látatlanban) így ez is helytálló!
    Utoljára szerkesztette: aru, 2015.07.30. 20:55:52
  • tomboy013 #23
    Jópár millió embernek. Tableten első osztályú, asztalin meg nem kell csempét használni, de persze látatlanba is lehet puffogni. Már 8.1-nél is ki lehetett kerülni a csempéket, de persze ott is jobb volt egy pár embernek nyavajogni mint az asztalra állítani a bootolást. Nevetséges az ilyen vélemény nyílvánítás mint a tiéd. És nem azért mert nem tetszik a csempe, hanem maga a stílus miatt. Lehet kultúráltan is véleményt nyílvánítani szarozás nélkül.
  • dyra #22
    én már nem hiszek ennek a cuccnak a sikerében akár jó vagy rossz. Lassan mindenhol gépek vesznek minket körül, egy csomó minden böngészőben fut. Minek cseréljem le a Win7-t ha nem játszom? Minek cseréljem le a Lubuntu-m Win 10-re mikor semmi olyan dolgot nem ad pluszba amire szükségem lenne. Tablet , telefon szinten ugyanez. Divatosan szólva már nincs hozzá adott értékük. Engem annyira nem hozott lázba hogy ki se próbálom. Maradok Win7-n meg Lubuntun meg Androidon meg IOS-n. Ha valaki kifog esni ebből a négyesből az a Win7 lesz. De én még1x nem kezdenék Windows-al amit ezek a világgal csináltak még monopol helyzetben voltak az minimum bicskanyitogató volt. Huzzanak a jó fenébe.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2015.07.30. 20:12:33