MTI

Optikai hálózat épül négy Vas megyei kistérségben

Szélessávú internetszolgáltatás eléréséhez szükséges körzethálózatot épít ki több mint 1,2 milliárd forintos beruházással a vasvári, a szentgotthárdi, a körmendi és az őriszentpéteri kistérségben a 3C Távközlési Kft. - közölte a cég.

A beruházással 34 település összesen csaknem tízezer lakosa számára teremtik meg optikai hálózat kiépítésével a nagy sávszélességű internet hozzáférés lehetőségét, a beruházást az unió és a magyar állam a Gazdasági Operatív Progam (GOP) keretében 611,9 millió forinttal támogatja. Hangsúlyozták: a fejlesztés olyan kistérségekben valósulhat meg, ahol a hálózati infrastruktúra pusztán üzleti alapon nem épülhetett volna meg, a várható gyenge megtérülés miatt. A megépülő szélessávú körzethálózatnak köszönhetően viszont most javul a mobilinternet-szolgáltatás és az internet alapú digitális televíziózás feltétele is.

A 3C Távközlési Kft. jogelődje 1991-ben alakult, Bank Net Kft. néven, a brit SatNet Ltd. érdekeltségeként, elsősorban bérelt vonali és műholdas prémium szolgáltatásokat nyújtott, főleg banki ügyfelek és állami megrendelők számára. A cég 2005-ben vette fel a 3C Távközlési Kft. nevet, 2007 óta magyar tulajdonban van, a vállalkozás elektronikai üzletága ipai mobil adatkommunikációs eszközök fejlesztésével és gyártásával foglalkozik.

Ismertetésük szerint a 3C Kft. saját szoftverfejlesztő bázissal rendelkezik, 1996-tól akkreditált domain regisztrátorként végzi a .hu domain nevek regisztrálását. A társaság árbevétele 2013-ban 411 millió forint, 2014-ben 603 millió forint volt, mérleg szerinti eredménye pedig a 2013-as 1,9 millió forintról tavaly 18,8 millió forintra emelkedett. A cég idén már 700 millió forint feletti árbevételt tervez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!