Berta Sándor

Egyelőre nem jön a HTC fitnesz­karkötője

A tajvani gyártó azzal indokolta a lépést, hogy nem akart egy kiforratlan terméket piacra dobni.

Az okosórák után egy újabb területen táncolt vissza átmenetileg a HTC. A Grip nevű fitneszkarkötőt már az idén februári barcelonai Mobil Világkongresszuson bemutatta a társaság, de a jelenlegi formájában semmiképpen sem szerette volna megjelentetni, ehelyett az eszköz később és módosított formában később lesz elérhető. A készüléket az Under Armour amerikai sportszergyártóval közösen alkotta meg a HTC és a One M9 okostelefonnal, valamint a Vive virtuális valóság szemüveggel együtt mutatta be a Mobil Világkongresszuson. Az eredeti tervek alapján tavasztól lehetett volna megvásárolni, de most úgy tűnik, hogy csak az év második felében kerül majd a boltokba.

A vállalat egyik szóvivője azt nyilatkozta, hogy a Grip más fitnesz- és egészségügyi termékekkel együtt fog megjelenni. Olyan marketinges indokokat hozott fel, miszerint a legfontosabb számukra az, hogy az új modelleket átfogóan teszteljék, valamint az is, hogy a fitneszkarkötőt a többi eszközhöz igazítsák és azokkal teljesen zökkenőmentesen együttműködjön. Mindez egyben megerősíti azt is, hogy egyáltalán nem akarnak lemondani az új készülékről.

A HTC kapcsán tavaly szeptemberben kiderült, hogy "jegelte" az okosórákkal kapcsolatos korábbi terveit és kivár, egy ideig tehát aligha dob piacra ilyen termékeket. A gyártó menedzsmentje az első termékbemutató és a vásárlóktól érkező visszajelzések után változtatta meg a korábbi álláspontját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!