Berta Sándor

Android helyett Tizen lesz a Galaxy Gear 2 okosórán

A dél-koreai cég fontos lépésre szánta el magát: Android helyett Tizen fut majd a Galaxy Gear 2 készüléken. A HTC sem lazsál, a jövő heti Mobil Világkongresszuson debütálhat saját hasonló termékük

A hírt a USA Today szellőztette meg több bennfentes forrásra hivatkozva. A döntés azt jelzi, hogy a Samsung valóban egyre fontosabb szerepet szán az általa fejlesztett mobil operációs rendszernek és minél több termékén szeretne alkalmazni. Az új okosórát a jövő héten kezdődő barcelonai Mobil Világkongresszuson mutathatják be. A lap által megjelentetett információk alapján a társaság egy Tizenre épülő okostelefonnal is jelentkezni fog, valamint az idei esztendő első felében további Tizenen alapuló készülékek érkezésére lehet számítani.

A Tizen okosórán való bevezetése logikus döntésnek tűnik, hiszen így a felhasználók megismerhetik az operációs rendszert és az, hogy viszonylag kevés alkalmazás érhető el rá egy ilyen eszköz esetében nem jelent akkora problémát. Ráadásul viszonylag kicsi a különbség egy Tizenre és egy Androidra épülő okosóra között. Lee Kun Hee, a Samsung Electronics Co. elnöke az év elején felszólította a vállalatot, hogy a jövőben teljes mértékben az innovációkra építsen. Iránymutatása szerint a kutatás-fejlesztési központoknak megszakítások nélkül, folyamatosan dolgozniuk kell. Lee mindezt azzal indokolta, hogy a Samsung csak így őrizheti meg a vetélytársaival szemben kiépített előnyét. A Samsung nem reagált a hírre, csupán annyit közölt, hogy nem kommentál pletykákat vagy spekulációkat.


A HTC szintén a jövő héten kezdődő barcelonai Mobil Világkongresszuson jelentkezik saját hasonló termékével, a Bloomberg tudósítása alapján ez lesz a tajvani gyártó első viselhető készüléke. A társaság emellett két más hasonló eszközön is dolgozik. A Barcelonában bemutatandó modell a Qualcomm Toq nevű okosóráján alapul. Ugyanúgy Mirasol-kijelzővel szerelik fel, de lesz benne Bluetooth-támogatás és zenelejátszó is.

A monokróm E-Ink képernyőkhöz hasonlóan a Mirasol-kijelzők is csak akkor fogyasztanak áramot, amikor váltanak a megjelenített tartalmak között. Ebből eredően a fő előnyük, hogy állandóan bekapcsolva maradhatnak. Ugyanakkor az OLED- és az LCD-képernyőktől eltérően az olvashatóság erősen függ a környezeti fényviszonyoktól. Mindez jelentős mértékben megnehezíti a sötétben való használatukat, de az átlagosnál jobban olvashatók erős napfényben.

A további két készülék közül az egyik egy olyan okosóra lesz, amibe integrálják a Google Now keresőt, míg a másik egy olyan karkötő lesz, ami hordozható zenelejátszóként szolgál majd. Az egyelőre kérdéses, hogy ezt a két terméket szintén a barcelonai Mobil Világkongresszuson mutatják majd be vagy később. A Bloomberg már tavaly októberben beszámolt egy olyan androidos HTC okosóráról, ami kamerával is fog rendelkezni. Február elején Cher Wang, a társaság elnöke bejelentette, hogy még az idén piacra dobhatnak egy viselhető eszközt. Hozzátette: néhány éve figyelik az okosórákat és hordható készülékeket, de hiszik, hogy először az akkumulátor és az LCD-problémákat kell megoldaniuk, ezek ugyanis meghatározó gondok a felhasználók számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #6
    A Tizen nemtom mennyire a Bada folytatása, de szerintem a Bada sokkal jobb volt mint pl az Andró. Szal drukkolok, hogy bejöjjön a Samunak.
  • kvp #5
    "komolyan nem érem mire jó ez a cucc!"

    Arra, hogy ne kelljen allandoan a telefont a kezben tartani amig uj facebook/twitter/akarmi bejegyzesekre varunk az ismeroseinktol, hanem az ora szol ha van uj megnezedno/like-olando/retweetelendo. Ja es mutatja az idot is...

    Gyakorlati haszna akkor lesz, ha nem kiegesziti a telefont, hanem ez lesz a telefon. Persze ez utobbinak csak akkor van ertelme, ha egyreszt sikerul egy ora meretebe eleg teljesitmenyt es akkumulator idot tenni, hogy ertelmes ideig mukodjon, masreszt megoldjak a kulso kijelzo hasznalatat, legyen az zsebrevaghato tablet vagy teljes latomezos hud szemuveg.

    Egyebkent aminek en jelenleg ertelmet latnam, az egy alkaron hordhato gep, mivel ebbe a meretbe mar beferne egy rendes rendszer es ha mindezt a fent emlitett teljes latomezos szemuveggel kombinaljak, tovabba egy kezmozgas erzekelo rendszerrel, akkor egy teljes virtualis desktop kornyezetet lehetne letrehozni a felhasznalo szamara.
  • fifi #4
    milyen szempont?
    máshogy kérdem akkor:miért jó nekem, ha van egy okosórám?
    nem piszkálódásból... komolyan nem érem mire jó ez a cucc!
  • resystance #3
    fifi:
    ez nem szempont.
  • Papichulo #2
    Azon merengtem, hogy ha regebben nem pletykaltak volna az Apple "okosorarol" annyit, akkor is kiadott volna-e a Samsung egy ilyen termeket... :)
  • fifi #1
    egy ilyen okos órának amúgy a hétköznapi életben mi haszna, mi értelme?