Berta Sándor

Kínai kézbe kerülhet a Micron

A legnagyobb kínai chipfejlesztő ajánlatot tett az amerikai flashmemória- és DRAM-gyártóra.

A Tsinghua Unigroup kínai állami vállalat megvásárolná a Micront, amelynek tulajdonjogáért több mint 23 milliárd dollárt fizetne. Ekkora összeget még soha nem fizetett ki egy kínai társaság egy külföldi cégért. A Tsinghua 21 dollárt fizetne Micron-részvényenként, az értékpapír hétfő este 17,61 dolláron zárt. Mindez azt jelenti, hogy a Micron részvénye 6 hónapon belül drasztikusan zuhant, hiszen januárban még 34 dollár volt.

Az amerikai céget 1978-ban alapították, jelenleg mintegy 20 000 szabadalom van a birtokában és világszerte több mint 20 országban több mint 30 000 munkatársat foglalkoztat. Jelenleg az amerikai vállalat a világ harmadik legnagyobb memóriagyártója a Samsung és a Hynix után. Az amerikai konszern egyik szóvivője ugyanakkor azt mondta, hogy nem kaptak ilyen ajánlatot és minden további kommentárt elutasított. Az ügylet a hatósági beavatkozás miatt sem biztos, hiszen kérdéses, hogy az Amerikai Egyesült Államokba Irányuló Külföldi Befektetéseket Vizsgáló Bizottság (CFIUS) mit szólna egy ilyen üzlethez, engedélyezné-e azt. A testület az USA nemzetbiztonságára gyakorolt hatások alapján vizsgálja meg az adott tranzakciókat.

A Micron márciusban jelentette be, hogy a jövő év végéig 4 milliárd dollárt fektet be Szingapúrban azért, hogy bővítse a meglévő ottani létesítményeit, így azokban 2017-től elindulhatna a sorozatgyártás. A vállalat az idei pénzügyi esztendőben 50 millió dollárt ruházna be a tervezésbe és a gyártásba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DeviloftheHell #2
    majdha, 64gb memoriát tudnak ráintegrálni, azonfelül lehetne mégegy hasonlo tokozott joszágott késziteni a hbm technologiával, és nem 4 dimmet kéne rakosgatni hanem 1 e joval közelebb joval kissebb helyen
  • Kotomicuki #1
    Hhmm, engednék lecsapni a zintel kezéről az egyik, jővőbeni "muszáj" partnerét -> a memória be fog költözni a központi egységbe a GPU után, de hogy mikor...
    Utoljára szerkesztette: Kotomicuki, 2015.07.16. 11:25:08