Berta Sándor

Belső ötlet­platformot indított a Sony

A vállalat közösségi finanszírozású oldalát a munkatársai indították el, de az azon megjelenő ötleteket csak japánok támogathatják.

A First Flight nevű platform kifejezetten belső célokra készült és lehetővé teszi az alkalmazottak ötleteinek felkarolását és megvalósítását. Ugyanakkor van egy korlátozás: a projekteket kizárólag Japánban élő személyek támogathatják. A portálon keresztül az elképzelésekből olyan valódi termékek fejleszthetők ki, amelyeket egyébként aligha lehetne megalkotni. Minden program az eszközök bemutatásával és az érdeklődések megvizsgálásával kezdődik, ezután jön a közösségi finanszírozású szakasz és - eredményes támogatás esetén - a terjesztés.

Eddig már két projektet sikerült megvalósítani. Az egyik a MESH (Make, Experience, Share), míg a másik a FES Watch nevű e-papír óra. A MESH különböző kis vezérlőegységekből tevődik össze, amelyeket az iPadot keresztül lehet beállítani, valamint kamerákkal, hangszórókkal és időzítővel lehet ötvözni. Ilyen módon például a háztartási eszközök intelligenssé tehetők és akár táblagépen keresztül is vezérelhetők. A FES Watch esetében a felhasználók összesen 24 különböző minta közül választhatnak és azok nem csak az óratárcsát érintik, hanem a csuklópántot is.

A következő projekt a HUIS nevű univerzális távirányító, amely szintén e-papír kijelzőn alapul, egy PC-s szoftveren keresztül lehet konfigurálni és ezáltal a felhasználók igényeihez lehet igazítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoodLFG #5
    persze. egy részük biztos. a többi csak annak látszik.
  • VolJin #4
    De azok garázscégek...

    Re:Whysper: Most vagy én vagyok részeg, vagy te. :-D
  • Whysper #3
    Hja csak ennyi idő kellett egy ilyenhez? zsarban a haza és rögtön meg is kérdezik az ott dolgozokat.. " Hé h...ye gyerek eddig sok pénzem voln le...talak most kevesebb.. nincs valami ötleted?"
  • FoodLFG #2
    és? :D
    kickstarteren meg az amerikaiak csinálják ugyanezt.
    lásd: oculus rift

    aki hülye, az nyugodtan fizessen.
  • VolJin #1
    Jól értem, hogy a SONY magánszemélyekkel fizetteti meg a fejlesztéseit?