Berta Sándor

A Google láthatja el ingyenes WLAN-nal New Yorkot

A webes óriáscég a leányvállalatán keresztül két vállalkozást is megvásárolt.

Az elmúlt napokban a Sidewalk Labs által vezetett befektetői csoport tulajdonába került a Control Group és a Titan. A vételár egyelőre nem ismert. A Google leányvállalata ezután létrehozta az Intersection nevű társaságot, amely folytatja a Control Group és a Titan által elkezdett LinkNYC projektet. Az utóbbi keretében New Yorkot ingyenes WLAN-hotspotokkal látnák el, méghozzá úgy, hogy a régi érmés telefonfülkéket alakítanák át.

Az már 2012 júliusában ismertté vált, hogy WLAN-hotspotokat hoznak létre a New York-i telefonfülkékben helyi lakosok és a turisták számára és a program öt városrészt (Manhattan, Bronx, Brooklyn, Queens, Staten Island) érint. Tavaly kiderült az is, hogy lehetővé tennék, hogy ezeken az állomásokon a helyi lakosok ingyenesen folytathassanak belföldi telefonbeszélgetéseket, elérhessék a város különböző szolgáltatásait és feltölthessék a mobil készülékeiket.


A Google szerepvállalása komoly lendületet adhat a projektnek és könnyen előfordulhat, hogy a cég valamely szolgáltatását (Google Fiber, Fi) is integrálja majd a programba. A telefonfülkékben egy Androidot futtató táblagépen keresztül lehet hozzáférni a városi információkhoz, egy külön készülék segítségével lehet ingyenes belföldi hívásokat bonyolítani és lesz egy töltőállomás is a mobiloknak. A projekt partnere eddig a Qualcomm volt. A Sidewalk Labs megalapítását június 10-én jelentették be, és az alapítók között van a Google mellett Dan Doctoroff is, aki korábban a Bloomberg LP vezérigazgatója, s New York gazdasági fejlődéséért és újra felépítéséért felelős alpolgármestere volt. Doctoroff lett az Intersection vezetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!