SG.hu

Hatósági vizsgálat a Telenor és a Telekom áremelése miatt

Az NMHH két mobilszolgáltatónál vizsgálja a júliustól tervezett szerződésmódosítások jogszerűségét. A hatóság számít a szolgáltatók együttműködésére.

Az NMHH hivatalból általános hatósági felügyeleti eljárást indított a Magyar Telekom Nyrt. és a Telenor Zrt. ellen. A szervezet közleménye szerint több ponton felmerült a jogszabályok megsértésének gyanúja a két mobilszolgáltatónál megkötött előfizetői szerződések július 1-jétől tervezett, számos díjemelést tartalmazó módosításával és annak közlési módjával kapcsolatban. A hatóság a vizsgálat során számít a szolgáltatók együttműködésére, de az előfizetők védelmében az eljárás befejezéséig ideiglenes intézkedéssel megtiltotta, hogy végrehajtsák júliustól a közzétett ajánlat szerinti szerződésmódosítást. A Telekom már jelezte az NMHH-nak, hogy több intézkedést tervez a vizsgálat hatására.

A két mobilszolgáltató korábban arról értesítette számos előfizetőjét, hogy július 1-jével több díj megemelésére is készül. A hatóság azért kezdett vizsgálódni, mert a szerződésmódosítási ajánlattal, annak közlésével és magával a módosítással kapcsolatban több ponton felmerül az elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályok megsértése. Az NMHH ellenőrzi, hogy a szolgáltatók időben, megfelelő hírközlő csatornán, világosan, áttekinthetően és a választási lehetőségeket egyértelműen közölve értesítették-e előfizetőiket a tervezett változtatásokról. Az NMHH-nak a díjemelések mértékével kapcsolatban nincs hatásköre vizsgálódni, a kiskereskedelmi árképzés nem tárgya a hatósági ellenőrzéseknek.

A módosítást kétoldalú szerződésmódosítással kívánják végrehajtani, ami a szolgáltatók tájékoztatása szerint azt jelenti, hogy ha az érintett előfizetők az értesítéstől számított 15 napon belül nem nyilatkoznak a módosítási ajánlat elutasításáról, akkor azt a szolgáltatók elfogadottnak tekintik. A jogszabályok szerint viszont az előfizetőknek a kétoldalú szerződésmódosítás esetében lehetőségük van úgy is dönteni, hogy az ajánlatot nem fogadják el, és ebben az esetben a szerződésük a korábbi tartalommal marad hatályban.

Mivel a tervezett módosítások a két szolgáltató előfizetőinek nagy részét érintik, és mivel hatályba lépésük esetén fennáll annak veszélye, hogy az előfizetők emiatt olyan hátrányt szenvednek, amelyet később már nem vagy csak nehezen lehet elhárítani, a hatóság az eljárás befejezéséig ideiglenes intézkedéssel megtiltotta a szolgáltatóknak, hogy július 1-jétől végrehajtsák a közzétett ajánlatuk szerinti szerződésmódosítást.

A Magyar Telekom a vizsgálat megindítását követően jelezte, hogy több intézkedést is tervez a hatóság által jelzett problémák megoldása érdekében, ezekkel kapcsolatban a szervezet még vizsgálja a szolgáltató vállalásait. Az NMHH az előfizetők védelme érdekében a legkedvezőbb döntésre törekszik, és egyben felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárás megindítása még nem jelenti azt, hogy a szolgáltatók jogsértést követtek el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!