Gyurkity Péter

Még idén jön az LG új zászlóshajója

Egyelőre nem mond le a sűrű menetrendről az LG, idén egy újabb zászlóshajót dobnak piacra.

Nem vesztegetik az időt a dél-koreai gyártónál, hiszen április végén a G4 okostelefonról rántották le a leplet (egy némileg meglepő bőr hátlappal együtt, a dizájnra helyezve a hangsúlyt), ezt pedig a napokban követte a G4 Stylus és a G4c hivatalos bemutatása. Most megerősítették, hogy még az év vége előtt jöhet a következő generáció.

A Focus Taiwan a cég részéről elhangzó kijelentésekre alapozva ír arról, hogy a második félévben sor kerülhet az új csúcskategóriás megoldás bemutatására. Nem először jelenik meg információ ezzel kapcsolatban, hiszen Cho Jun-ho, a cég vezérigazgatója már márciusban jelezte, hogy szeretnének piacra dobni egy olyan megoldást, amely a G-sorozat felett helyezkedne el, erről azonban eddig nem sok részlet látott napvilágot. Szavaiból akkor egyesek arra következtettek, hogy a tavaly megjelent, 5,9 hüvelykes kijelzővel ellátott G Pro 2 utódjáról lenne szó, ám a helyzet ettől némileg bonyolultabb.

Már megemlítettük, hogy a cég most mutatta be a nagyközönség előtt a G4 Stylus készüléket, amely a G Pro 2 típushoz hasonlóan szintén a Galaxy Note család ellen indított támadás részeként fogható fel. Mivel azonban a most megjelenő példány inkább középkategóriás jellemzőkre támaszkodik, a piacon inkább a Note 4, nem pedig a szintén idén esedékes Note 5 ellen indulhat harcba, ez utóbbi felbukkanása miatt pedig egy újabb változatra lesz szükség. Ez lehet a már említett új zászlóshajó, egyelőre ismeretlen belsővel.

Egyelőre annyi biztos, hogy marad a tavaly bevezetett stratégia, amelytől a cég illetékesei - legalábbis a tajvani forgalom tekintetében - az elkövetkező 12 hónapban 30 százalékos növekedést remélnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #3
    azért régebben nagyobbat lehetett domborítani, mint most.

    Pár éve kezdtek el bejönni a használható mobilok. (értsd: 4 mag, 720p stb). Ez egy elég komoly választófal, mert ezek azok a mobilok, amik nem fognak elavulni. Hosszú.hosszú ideig. Galaxy S3-mal és a HTC One X-el kezdődött a dolog.
    Ezeken sok év után is kényelmesen lehet facebookozni, filmet nézni, wundercarozni, játszani, vagy ki mit akar.

    Persze, az ilyen technikamániásak, mint én, lecserélik ezeket, de a legtöbb embernek itt kimerülnek az igényei. És ezt manapság már az olcsó készülékek is tudják.
    Na persze ha a samsungon múlna, a Galaxy S vonalon kíbül minden más telefonban a mai napig 400x200-as kijelző lenne, csak h fogyjon a drága.

    A lényeg az, hogy ma az emberek java része nem érzi, hogy szüksége lenne a legújabb legkirályabb telefonra, mert az előző 2-3 generáció is tudta, amit kell. A mostaniakból meg már a középmezőny is egész jó.
    (bár ott zavaróan sokban van SD kártya támogatás, ergo kicsi belső memória, ami jól szétveri a telefonélményt...)

    Az átlag user nem lát különbséget FullHd és QHD között.... 5" alatt még HD és FullHD között se nagyon.

    Oké, persze iPhoneból máés a helyzet, mert abból a 6-os előtt csak gyerekméretben gyártottak. Abból valóban a legújabb kell. De a következő generációnak ott se lesz ekkore húzása.
    (az iPhone 6 sikeresebb, lett, mint az iPhone 5, az 5S, és az 5C együttvéve)

    A lényeg, hogy nem nagyon tudsz olyan funkciót készíteni ma már, amire az embereknek szüksége lenne, de ne lenne benne a mai telefonokban.

    A telefonpiac arra épül, arra állt be, h növekedik. És mostanság kezd picit belassulni. Ez pedig nem tesz jót a cégeknek.
    Valamely rését behozza az erősödő tabletpiac, de érdekes helyzet lesz pár éven belül.
  • Zsoltee_a_bator #2
    Szerintem meg a borozes is kicsit ellentmondasos, nagyon latszik rajta, hogy izzados last-minute intezkedes. A konkurencia (beleertve az olcsobb kinai gyartokat is) hirtelen elkezdte kerulni a muanyagot, igy gyorsan hackeltek valamit a cserelheto hatlappal.. Ami onmagaban jo is lehetne, de a telefon tobbi reszevel egyutt eleg csiricsare az eredmeny.
  • matatom #1
    Engem cseppet sem lep meg azok után, hogy a kamerán, illetve a bőrözésen, mint dizájnelemen kívül nem sok olyan technikai újdonságot hozott a G4, ami veri a legjobbakat. Ugyanakkor árban igen igen ütös lett a készülék. Ami a hardvert illeti igen vegyes a kép, így van mit gyorsan pótolni, ha valóban jobbak akarnak lenni, mint a legnagyobb márkák zászlóshajói. Ezt szerintem az LG-nél is érzik.