Gyurkity Péter

8 GB RAM a ZTE Nubia Z9-ben

Erre utal a kínai szabályozó hatóság oldalán található információ, ám a bejelentés már közel van.

Még márciusban írtunk arról, hogy közeleg a ZTE új okostelefonjának bemutatója, ez azonban akkor nem következett be, a hivatalos esemény ugyanis május 6-án esedékes. Közvetlenül ezt megelőzően bukkant azonban fel a kínai TENAA oldalán a hardveres specifikáció, amely néhány hihetetlennek tűnő részletet is tartalmaz.

A lista ugyanis az 5,15 hüvelykes, előlapi keret nélkül érkező, 1080p felbontást támogató kijelző mellett egy 3,5 GHz-es órajelen futó nyolcmagos chipet tartalmaz, ami erősen kétséges. Rögtön felmerül, hogy itt valójában egy 2,5 GHz-en futó példányról, jó eséllyel az új Snapdragon 810-ről van szó, ez utóbbi azonban már 2 GHz körül is túlmelegedési problémákat okozhat, vagyis egyelőre csak találgatni tudunk, hogy félreütésről, vagy valóban komolyan vehető információról van-e szó.

Még ennél is meglepőbb a RAM mérete, amely a TENAA lapja szerint 8 GB lenne, ami precedens nélküli. Itt inkább a 3 vagy 4 GB-ot tartják esélyesnek, ám a két elütés túlságosan feltűnő egy olyan hivatalos oldaltól, amely eddig többnyire megbízható adatokat közölt, még akkor is, ha sok esetben a bejelentést megelőzően csemegézhettünk a különféle kínai fejlesztések között. A 8,9 mm-es vastagság és a 180 grammos súly már nem vált ki hasonló vitákat, mint ahogy a 32 GB-os, nem bővíthető belső tároló, a 16 és 8 megapixeles kamera párosa, valamint a 3000 mAh-s akkumulátor is hihetőnek tűnik. Ezt a szoftveres oldalon az Android 5.0 Lollipop, valamint GSM, WCDMA, CDMA, TD-SCDMA, TD-LTE, illetve LTE FDD elérés egészítené ki, dual SIM opcióval.

Mint említettük, a bemutató 6-án esedékes, erről mi is beszámolunk majd. Az ár 700 dollár körül alakulhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • who am I 7 #2
    http://www.giztop.com/phones/nubia-z9.html
  • who am I 7 #1
    ezt a keret nélküli képernyőt meglovagolhatnák jobban, mondjuk nem ekkore qva nagy kávával...