SG.hu

Nyomkövetővel a lábán kapták rajta betörésen

Nyomkövetővel a lábán kaptak rajta betörésen egy férfit a fővárosban. Elfogását telefonon szervezte meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjának ügyeletese.

Ügyvédi konzultációra kapott engedélyt a bíróságtól a méhteleki T. Ferenc (46), akinek a bíróság egy vagyon elleni bűncselekmény miatt elrendelte házi őrizetét, és elektronikus nyomkövető eszköz viselésére kötelezte. "Február 3-án reggel vettem föl az ügyeletet, munkám része volt, hogy a bíróság engedélye alapján Szombathelyre utazó T. Ferenc útvonalát figyelemmel kísérjem az elektronikus nyomkövető rendszeren" – mondja Hunyadi János főtörzsőrmester, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjának ügyeletese. "A férfi mozgását 9 óra után néhány perccel ellenőriztem, ekkor a Budapest VI., Nyugati pályaudvaron volt. Felhívtam a mobiltelefonján, amelyet állítólag egy rokona vett fel, aki azt mondta, T. Ferenc otthon hagyta a készüléket."

Az ügyeletes hét perccel később a Budapest XII., Széll Kálmán téren látta a nyomkövető jelét, ezért újra telefonált, a hívást fogadó férfi ekkor már T. Ferencként jelentkezett be. "A történtek után nem találtam hitelt érdemlőnek a férfi bejelentkezését, ezért közöltem, maradjon ott, ahol van, küldök egy járőrt. A nyomkövető jele azonban tovább mozgott. Ekkor már – Simon István alezredes, ügyeletvezetőnek folyamatosan jelentve – ötpercenként ellenőriztem a férfi mozgását. Röviddel később a Budapest XII., Hűvösvölgyi útról jött a jel, ezért újra hívtam T. Ferenc számát, és figyelmeztettem, hogy nem az utasításaimnak megfelelően jár el. Csak annyit mondott, villamoson ül, nem hallja, mit mondok. Aztán már nem vette fel többet a készüléket."

Hunyadi főtörzsőrmester szinte biztos volt benne, hogy a férfi rosszban sántikál, értesítette a területileg illetékes XII. Kerületi Rendőrkapitányságot, és elmondta, T. Ferenc a jeladó szerint hosszabb ideje a Budapest XII., Diósárok utcában tartózkodik. A helyszínre érkező járőrök meg is pillantottak egy sötét ruhás férfit, aki épp egy lakóházból lépett ki. Amikor megállásra szólították fel, futni kezdett. Utolérték, elfogták. T. Ferenc azt állította, megijedt, ezért inalt el, időközben azonban bejelentés érkezett a kerületi kapitányságra, hogy az általa meglátogatott lakóházban betörés történt. A gyanú szerint T. Ferenc az egyik lakásba az erkélyajtó betörésével jutott be, értékek után kutatott, de végül zsákmány nélkül futott el, amikor a zsaruk megzavarták.

T. Ferencet a kerületi zsaruk őrizetbe vették, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérletével gyanúsítják. A Veszprémi Járásbíróság a házi őrizet szabályainak megsértése miatt március 5-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #2
    Egy magyar érdekű kormány már rég visszaküldte volna őket Indiába vagy tovább Brüsszelbe.
  • bunny #1
    +1 akit majd eltarthatunk a börtönben napi 10 rugóért. Dejó. Az idióta barma.