Berta Sándor

Összefogtak a taxisok az Uber ellen

Az európai taxitársaságok alternatíva nyújtásával próbálnak meg reagálni az Uber jelentette kihívásra.

November közepén 13 ország taxitársaságai megalapították azt a hálózatot, amely elősegítheti a területen az alkalmazások elterjedését. Az International Road Transport Union (IRU) nevű szervezet IRU Global Taxi Network megoldását jelenleg 1850 taxiban és 11 európai államban (Ausztria, Csehország, Németország, Svájc, Liechtenstein, Franciaország, Dánia, Luxemburg, Belgium, Hollandia, Nagy-Britannia), valamint Indiában és az Amerikai Egyesült Államokban használják.

Az IRU célja az volt, hogy az utasok egy egységes megoldással találkozzanak, függetlenül attól, hogy melyik országban vannak. Martin Hartmann, a 40100 nevű bécsi taxitársaság ügyvezetője közölte, hogy a mostani rendszer azt jelenti, hogy az alkalmazásuk segítségével ugyanúgy lehet taxit rendelni Berlinben, mint Párizsban.

A program regionális változatai a Taxi.eu címen érhetők el. A fms nevű szoftvert az Austrosoft cég fejlesztette ki és a segítségével évente 170 millió utat szerveznek meg és több mint 300 milliót bonyolítanak le. Az fms-alapú alkalmazásokat eddig több mint 2,9 milliószor töltötték le a felhasználók.

Hartmann hozzátette, hogy jelenleg 100 városban összesen 135 központ és több mint 62 000 taxi tartozik a hálózathoz. A platform többek között Bécsben, Frankfurt am Mainban, Zürichben, Párizsban, Münchenben, Rotterdamban, Amszterdamban, Isztambulban és Athénban működik. Sok városban a taxirendelés teljesen automatikusan zajlik és az Uber megoldásához képest a program már figyelembe veszi a rendeléskor a valós idejű közlekedési adatokat is. Fizetni egyaránt lehet készpénzben és készpénz nélkül.

November közepén vált ismertté, hogy Budapesten is elindul az Uber és a magyar taxikra vonatkozó törvények érvényesek a cégre is. Az Ubert december közepén elején betiltották Újdelhiben és Franciaországban is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #6
    Úristen, ennyire naiv legyen valaki...:)) Ki az a hülye, aki pénzt adna, hirdetne olyasmiről, amit a lapok egyébként is megírnak ingyen, mert a sok ostoba úgyis ráklikkel. Láthatod.
  • SanMaster #5
    Az egy dolog, hogy le lehet tölteni az appot iOS-re, meg Androidra. Próbáltátok? Mert én az első nap óta felhasználó vagyok, és most már kb 2 hete 0, azaz 0 autó érhető el. Mindegy, hogy hol és mikor indítod el az appot, azt írja, hogy nincs elérhető autó. Az Uber Magyarországon hallott!
  • fapapi #4
    "Összefogtak a taxisok az Uber ellen"

    Ha ez a cím akkor mi a francért nem erről írtok! Tele a batyum ezekkel a semmitmondó szar cikkekkel!
    Vagy ez a mondat akart volna lenni a címhez méltó?
    "Az Ubert december közepén elején betiltották Újdelhiben és Franciaországban is."

    Akkor írtátok volna oda hogy a címhez tartozóan a cikk utolsó mondata az amely tartalmazza a lényeget!


  • Zero7th #3
    Mindkettőtöknek ugyanaz a válasz:

    Mert ezek a "hírek" az Uber fizetett hirdetései. Nem a taxisok tiltakozásáról szólnak, meg nem is a neten szervezett autós utazásszervezésről, hanem hogy minél többször halljuk az Uber nevet, és tudat alatt összekötődjön a név a szolgáltatástípussal. Mint a stihlfűrész, a flex, a tixo, meg az ipad esetében.
  • Herold #2
    Csak azt nem tudom, a Wundercarról miért nem esik szó soha. Mintha nem is létezne.
  • masuda #1
    Ezt kellett volna már az elejétől csinálniuk, ahelyett, hogy csak siránkoztak.