Gyurkity Péter

Okostelefonokra jön a digitális jogosítvány

Okostelefonos alkalmazás formájában tenné elérhetővé egy amerikai állam a vezetői engedélyeket.

Érdekes kezdeményezés került napirendre nemrég Iowa államban, ahol a helyi hatóságok már korábban lehetővé tették bizonyos engedélyek és dokumentumok digitális másolatainak azonosítás céljára történő használatát. Ezúttal a vezetői engedélyeken szereplő információ okostelefonon történő hordozását tesztelnék, első körben a közalkalmazottak egy része számára, majd pedig a szélesebb közönségnek.

Az állam illetékesei azt remélik, hogy sikerül egy kellőképpen biztonságos és egyben egyszerű alkalmazást kifejleszteni, amelynek révén a helyi lakosok (a nem túl távoli jövőben) akár nyugodtan otthon hagyhatják majd a vezetői engedélyeket, mivel az azokon szereplő fontosabb adatokat a hordozható készülékeken is megőrizhetik, szükség esetén pedig megmutathatják azokat a különböző hatósági személyeknek, illetve az életkorról meggyőződni kívánó biztonsági személyzetnek és bolti alkalmazottaknak. Amennyiben az elkövetkező hat hónapban meginduló első kör sikerrel zárul, 2015 vége előtt bárki jelezheti majd részvételi szándékát, amelynek eredményeként az illető okostelefonján rövid időn belül megjelenhet a szóban forgó alkalmazás.


A digitális másolat hordozása persze több kérdést is felvet, amelyeket illik megnyugtató módon megválaszolni, mielőtt kiterjesztik a felhasználási kört. A kritikusok egy része szerint ezzel gyakorlatilag szabad kezet adunk a hatóságoknak a készülékeinken tárolt személyes adatok megtekintésére, míg mások azt emelik ki, hogy az okostelefonok ellopásakor még nagyobb figyelmet kell fordítanunk ezen adatok időben történő törlésére, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljenek. A terv szerint magát az alkalmazást egy külön kóddal, valamint a távolabbi jövőben akár arcfelismerő, netán ujjlenyomat-olvasó technológiával védenék, bár a konkrétumokról csak az első tesztelést követően esik majd szó.

Bárhogy is legyen, Iowa megnyitja az utat a személyes okmányok digitális formában való megjelenése felé, a példa követésére valószínűleg nem kell majd sokat várnunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #3
    Nem szeretem az ilyen túl-elektronizált (a hatalom által bármikor hozzáférhető, törölhető) SORSDÖNTŐ pszeudo-tárgyakat.
    A fizikai pénz, ami a zsebemben van, vagy a dokumentumaim, az mindig nálam marad. Ha üldöznek és el tudok bújni, akkor az enyém.
    Az elektronikus pénz különféle formái, vagy a most bemutatott (valamint abe nem mutatott többi) dokumentum a hatóság vagy hatalmi csoport által BÁRMIKOR hozzáférhető, akaratom ellenére vagy a tudtomon kívül is törölhető.
    Ezáltal egy ellenzéki gondolkodású ember bármikor megsemmisíthető! Egy zsemlét sem tud venni magának, vagy akár egyetlen ajtó sem nyílik ki előtte... a lehetőségek sokfélék. Csak pár billentyűmozdulat, és az EMBER megszűnt a társadalom tagjának lenni. Éhen halhat, megfagyhat. bármi.
    Nagyon nagy veszély, ha a fejlett technika bizonyos emberszerűségek kezébe kerül, és társadalom szervezősdit kezdenek játszani.
  • Elemir #2
    De jóóó....
    - Azonosítsa magát!
    - Nem tudom!
    - Miért?
    - Mert lemerült a telefonom

    Várom az első idióta pert, h senki nem mondta mennyire kell feltölteni a telefonom....

    Idióták

    A chip 100x értelmesebb és hiába mondják a kutya chipet, megéri. Van már rá fejlesztés. Betolod, fizetsz, azonosítod magad, kész.
  • Ender Wiggin #1
    záróvonalas előzésnél meg elveszik a telefonját...:-)