Gyurkity Péter

Sony Xperia Z4 és Z4 Ultra részletek

További hardveres részletek szivárogtak ki, de hivatalos hír is alátámasztja a pletykák egy részét.

A hónap közepén még arról írtunk, hogy a Sony várhatóan január elején, egészen pontosan a soron következő CES előtt egy nappal rántja le a leplet legújabb zászlóshajójáról, amely várhatóan az utolsó lesz azon generációk sorában, amelyek rövid, alig hat hónapos szünet után mutatkoznak be. Most újabb részleteket ismerhettünk meg, egy hivatalos hír kíséretében.

A magát megnevezni nem kívánó forrás állítása szerint valóban január 5-én ismerhetjük meg a Z4 okostelefont, amely a nagyobbik testvérként érkező Z4 Ultra változattal egészül ki. Előbbi a korábbi pletykákkal ellentétben 5,4 hüvelykes Triluminos kijelzőt hordozna magán, amely Quad HD felbontást támogatna, ez pedig nem a korábban szintén emlegetett Snapdragon 810 chippel, hanem az eggyel korábbi, 805-ös típussal egészülne ki – ez azzal magyarázható, hogy a 810 csak a jövő év első felében lesz széles körben elérhető, így a januári debütálás túl korai lenne.

A Z4 ezen beszámoló szerint is 4 GB RAM-mal jelenne meg, ami kissé soknak tűnik, bár a szoftveres támogatással nem lesz gond, tekintettel arra, hogy a telefon immár az Android 5.0 Lollipop verzióra támaszkodik majd, ami 64 bites kernelre épül. A listán emellett (a Sony saját új szenzora révén) egy 20,7 megapixeles hátoldali kamera, annak 4,8 megapixeles előlapi társa, valamint egy 3420 mAh-s akkumulátor szerepel még, ami a Z3-hoz hasonló üzemidőt biztosítana. A Z4 Ultra ezzel egy időben egy 5,9 hüvelykes Triluminos kijelzőt, ugyanazon chipet és memóriát, illetve egy 16 megapixeles hátoldali dual-LED flash kamerát vonultatna fel, alig 5,7 mm-es vastagsággal.

A kamerák specifikációja nem lenne meglepő, hiszen a Sony hivatalosan is bejelentette új 20,7 megapixeles megoldását, amely az IMX230 nevet kapta, a közleményben pedig jelezték, hogy dolgoznak a 16 megapixeles változaton is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • knightbali #1
    Én örülök az ilyen brutál telefonoknak. Legalább lenyomják a régebbiek árát.