Gyurkity Péter

Google: Nexus 6, Nexus 9 és Android 5.0

Minden felhajtást mellőzve, saját blogján jelentette be a cég a három újonc elrajtolását.

Már jó ideje sejteni lehetett, hogy az idei év Nexus-generációja hamarosan bemutatkozik, erre pedig a Google minden felhajtást mellőzve kerített sort. Egy részletes blogbejegyzésben olvashatunk a fontosabb újdonságokról, valamint a megjelenés részleteiről.

Ezen bejegyzésből kiderül, hogy az Android L valóban az 5.0-ás verziószámot kapja meg, ehhez pedig ezúttal a Lollipop (nyalóka) név társul. Mivel a fontosabb változtatásokat már korábban ismertették, ezúttal inkább az számít, hogy mely készülék kapja meg az új szoftvert. Szerencsére itt nemcsak a Nexus 5 és 7, de a szokásos másfél éves garantált frissítési cikluson már túlesett Nexus 4 és 10 is sorra kerül, mégpedig az elkövetkező hetekben – pontos időpontot egyelőre nem közöltek.


A Nexus család két új jövevénnyel egészül ki, ezek a Nexus 6 és Nexus 9 nevet kapták – a cég így betömködi a fizikai méret tekintetében megmaradt lyukakat, szinte teljes egészében lefedve a 4 és 10 hüvelyk közötti tartományt. A Nexus 6 gyakorlatilag egy alaposan megnőtt Moto X, bár itt a hardveres listán ezúttal egy 5,9 hüvelykes, Quad HD felbontást támogató kijelző, egy 2,7 GHz-en futó Snapdragon 805 chip, valamint egy 3220 mAh-s akkumulátor szerepel, 32 vagy 64 GB-os belső tároló, valamint a már jól ismert 13 megapixeles hátoldali dual LED Flash kamera kíséretében. Az előrendelés október 29-től él majd, a szélesebb körű megjelenés novemberben esedékes, a készüléket fehér és kék színben tudjuk majd beszerezni, hűségszerződés nélkül 649 dollár áron.


A Nexus 9 természetesen az új tábla, ez utóbbit nem a Motorola, hanem a HTC gyártja, egy egészen pontosan 8,9 hüvelykes, 2048 x 1536 pixel felbontást támogató kijelzővel, amelyet egy 64 bites, ikermagos, 2,3 GHz-en futó nVidia Tegra K1 chip, 2 GB RAM, egy 8 és egy 1,6 megapixeles kamera, 16 vagy 32 GB-os belső tároló, egy 6700 mAh-s akkumulátor, valamint WiFi és/vagy LTE (és emellett HSPA+) elérés egészít ki. Az előrendelés már péntektől elérhető lesz, november 9-i megjelenéssel – az ár modelltől függően 399 és 599 dollár között alakul.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • a_n_d_r_e_w #8
    van 64 bites qualcomm, igaz csak középkategóriában, viszont van borzasztó erős 64es exynos, ami ráadásul ARM design, nem saját, mint a qualcomm. Azt hiszem a kínaiak között is van már működő 64es (hogy most rockchip vagy mtk, azt fejből nem tudom), szóval ha nagyon akarták volna, még kompromisszum mentes megoldást is találtak volna.
  • skinnyman #7
    Lesz 64 bites fejlesztoi tesztkeszulek: a nexus 9 :)
    Egyebkent tenyleg hulyen jott ki ilyen szempontbol, de a qualcomm egyszeruen nem jott meg ki azokkal a cuccokkal, nem tudtak mit csinalni.
  • CairoJack #6
    A Droid Turbó 5,2 lesz, szóval nektek lesz választék, nekem, aki 4,2 környékére vágyok nulla a választási lehetőség.
  • a_n_d_r_e_w #5
    Ez nem nektek készült, hanem fejlesztőknek, akiket arra kell ösztönözni, hogy minél jobban kihasználják a feltörekvő phablet piacot, akinek kisebb kell, annak ott a nexus 5. legalábbis ez az indoklás. Ezzel csak egy bajom van, 2014 végén, tulajdonképpen már 2015ben fejlesztői referencia platformot 32 bittel kihozni vicc. Jövőre gyakorlatilag az összes flagship 64 bites lesz, de nem lesz elérhető a 64 bites fejlesztői tesztkészülék... Az új vezető óta egyre hitványabb az android kommunikációja és a keservesen felépített nexus brandet is sikeresen amortizálják...
  • who am I 7 #4
    5"-ban is kihozhatták volna...egyszerűen már nem tudom elképzelni, hogy a 6"-t annyian veszik....mi a lóherének komolyan hihetetlen, tuti ezt is a mélynövésű törpék találták ki...nagyon vékony kávával épphogy még kezelhető az 5coll egy kézzel, de annál egy picit is nagyobb már nem...viszont, ha nagyobb kell, akkor már tábla és minimum 8coll..ahogy nekem is van pl. azon kényelmesebben lehet jóval tartalmat fogyasztani, mint akár 6 collon bohóckodva.
  • CairoJack #3
    +1 tökéletesen egyetértek. Igazán kiadhatnának egy nagyon max 4,5-es Nexus telót is.
    Az árazással is nagyon elszaladt velük a ló.
  • Ryder159 #2
    Nekem bejönnek az ilyen nagy telefonok, a köv. telefonom biztos hogy 6"-os lesz, de szerintem hülyeség hogy nem csináltak belőle egy 5" körüli változatot. Nagyon sokan nem szeretik a nagy kijelzőt...
  • setuh #1
    Jo kis telefon lenne ez, 1,5 inch-el kisebb formaban.