Berta Sándor

Európát is meghódítaná a TechShop

A mindenféle eszközzel felszerelt műhelyekben bárki megvalósíthatja az ötleteit, legyen az bármiféle találmány.

San Fransiscóban, a Moscone Centerben szokta tartani fejlesztői konferenciáját a Google és az Apple. A központ mögött található egy épület, ami a TechShop székhelye. A TechShop mintegy 30 ezer forintos havidíjért cserébe lehetővé teszi, hogy bárki megvalósíthassa az ötleteit és elindulhasson a világsiker felé vezető úton. A barkácsolni vágyó és kreatív fiatalok, s idősebbek nyugodt, profi körülmények között alkothatnak, tervezhetik és valósíthatják meg az általuk megálmodott eszközöket. A kezdeményezés mottója "Build your Dreams here", azaz "Itt valósítsd meg az álmaidat".

A TechShop olyan, mint a Szilícium-völgyre jellemző garázsok, ahol számos nagy IT-konszern született. A fejlesztők zenei berendezéseken, autókban használható okostelefonos rendszereken, ruhákon és bútorokon, 3D-nyomtatókban készített dizájnelemeken dolgozhatnak. Matthew Schutte, a TechShop menedzsere szerint az ő vállalkozásuk olyan, mint egy profi műhely barkácsolóknak. Gyakorlatilag minden gép megtalálható náluk, van programozói és 3D-nyomtatási részlegük is.

Akinek van egy ötlete, az nem csupán a prototípusokat, hanem akár késztermékeket is előállíthat. Az egyik berendezésnél készült el a Square első prototípusa; a Square egy olyan műanyag eszköz, amit az okostelefonokhoz lehet csatlakoztatni és gyakorlatilag a hitelkártyák mobil termináljaként működik.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Schutte szerint a kezdő vállalkozásokat mindig a technológiával, a csúcstechnikájú megoldásokkal és az internettel kötik össze, pedig vannak "analóg" cégek is, amelyek fából, fémből vagy más anyagokból készítik el saját innovációikat. Minden területen számos kreatív embert akarnak megszólítani és számukra egy egyszerű, egyben olcsó lehetőséget kínálni álmaik megvalósítására. A havidíjért cserébe a barkácsolók az összes gépet használhatják, viszont a bonyolult berendezésekhez kell szakismeret. Az eszközöket részben adományokból, részben a havidíjakból szerzik be. A TechShop különleges tanfolyamokat is kínál.

Az Amerikai Egyesült Államokban már nyolc telephelyük létezik. A tervek között szerepel, hogy St. Louis és Los Angeles városában is kialakítanak egy-egy részleget, emellett Európában is létrehoznának kirendeltségeket. A legvalószínűbbnek egy müncheni helyszín tűnik. Bécsben három éve működik a Happylab, ami hasonló elven működik és ugyanilyen lehetőségeket kínál a barkácsoló és kreatív felhasználóknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • amaylight #6
    Feltalálták a melegvizet, lényegében ugyanezt tudja a FabLab-hálózat, aminek Budapesten is van (vagy a honlap jelenlegi állapota alapján csak volt?) műhelye: www.fablabbudapest.com
  • globint #5
    A papámnak volt egy szabadalma, hogy alacsony gravitációs különbségű patakmedrekben lehet áramot termelni. Szegény meghalt, én meg eddig nem tudtam hol megépíteni a prototípust. TALÁN ITT!!!!!
  • sárkánylovag #4
    Valahol ahol vannak becsületes emberek.
    Itt szétlopnák a műhelyt meg meg szétbarmolnák a több miliós műszereket.
  • karajjj #3
    San Fransiscóban mióta van Euró?
  • vision5 #2
    Ez nagyon jóóóó
  • Zodd #1
    Jó kis ötlet. Ezek után már csak az ötletek bejegyzését kellene könnyebbé tenni.