MTI

Illegálisan másolt DVD-filmek ezreit foglalták le Kazincbarcikán

Illegálisan másolt DVD-filmek ezreit, csaknem háromezer lemezt foglaltak le egy férfi házában, Kazincbarcikán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói - közölte a NAV észak-magyarországi regionális igazgatóságának bűnügyi sajtóreferense.

Kovács Dorina elmondta: az írott lemezeket egy ismert hirdetőportálon árulta a férfi, akinél a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pénzügyi nyomozók a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért társadalmi szervezet feljelentése alapján tartottak házkutatást. A férfi az internetes oldalon ötvenforintos áron árulta háromezer filmből álló gyűjteményének darabjait, a nyomozóknak azt mondta, ittas vezetésért kapott büntetését szerette volna kifizetni az eladott DVD-k árából.

A gyűjteményt lefoglalták, a férfi ellen jelentős vagyoni hátrányt okozva elkövetett szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt indítottak eljárást, ez a cselekmény akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #4
    Hát, igen.
  • zserrbo #3
    Nem ejnye bejnye lesz. Asszem 100 ezerig bűntethető magánszemélyként a szerzői jog és 200 ezerig az, hogy nem adózotott utána + gondolom számla se volt. Sztem simán lesz összesen a kettő 100-150 ezer felett + a dvd-kből se lesz már pénze, mert elkobozták a javát. Sajnos! Nincs igazság az országban, mert ha legalább 9 számjegyűt csalsz el azt úgy is megúszod valahogy.
  • Myers #2
    Kb a fél országnak nincs nete, nekik van igényük írottra. 50 Ft, elég nyomott ár. :D

    Szerencsétlen, még hogy 5 évet kaphat, remélhetőleg megússza 1 kis ejnye-bejnyével. Bár ezek a szerzői jogi héják legszívesebben 30 éveket adnának 1 másolt lemezért.
  • sakhalin #1
    Az ember is egy szerencsétlen...Meg ki az aki 2014 közepén írott dvdén vesz filmet?.....