Berta Sándor

Idén több, mint 5 millió Chromebook kel majd el

A Google operációs rendszerével telepített borzasztó olcsó, netes működésre szánt készülékek meglepő módon leginkább az Egyesült Államokban, illetve az oktatásban népszerűek.

A Gartner piackutató cég adatai alapján az idén 5,2 millió Chromebookot adhatnak el világszerte. Ez 79 százalékkal több annál, mint amennyit tavaly értékesítettek. Az előrejelzések szerint 2017-ben már 14,4 millió készüléket fognak eladni, amely az idei mennyiség közel háromszorosa. Isabelle Durand, a Gartner elemzője szerint a verseny egyre intenzívebb lesz, mivel egyre több cég dob piacra új eszközöket: csak az idén nyolc új modell jelenik meg. Miután a PC-piac nem igazán növekszik, ezért a gyártók új üzleti lehetőségeket kerestek és most - a netbooküzlet meghiúsulása után - megpróbálják a Chromebookokkal feléleszteni a 300 dollárnál olcsóbb hordozható számítógépek piacát.

A Chromebookok jelenleg leginkább az Amerikai Egyesült Államokban és elsősorban az oktatási szektorban népszerűek. A két legnagyobb gyártó a Samsung és az Acer, a két cég már 2011-ben piacra dobta az első Chromebookjait. A Gartner úgy véli, hogy hosszú távon a készülékek népszerűek lehetnek a banki alkalmazottak, az ingatlanértékesítők és a szállodai recepciósok körében is, ennek ellenére a következő öt évben a Chromebookok továbbra sem játszanak majd meghatározó szerepet. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, a gyártóknak jobb számítási felhő-funkciókat kellene kínálniuk, s az eszközöket gyorsabb és nagyobb SSD-meghajtókkal, valamint széleskörűbb terméktámogatással kellene szállítaniuk.


Durand hozzátette, hogy egy versenyképes Chromebook esetében jóval többről van szó, mint a hardverről és az árról. A legfontosabb, hogy bemutassák: a cloud-alapú architektúra a felhasználóknak valóban többletértéket jelenthet. Az már márciusban ismertté vált, hogy meglepően sikeresek a Chromebookok. Ez arra vezethető vissza, hogy nem csupán az oktatásban, hanem számos más területen is jól alkalmazhatók, s a kis- és a közepes vállalkozásoknak is vonzóak. Majd kiderült az is, hogy az idén 20 új modell jelenhet meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!