Gyurkity Péter

Nem keres pénzt az okos­telefonokon a Sony

A Sony Mobile továbbra is veszteséges, de a HTC szénája sem áll túl jól az okostelefonok terén.

A Sony – az anyavállalat – közzétette az első pénzügyi negyedévre vonatkozó konszolidált eredményét, amelyből több érdekes adatra derül fény. Megtudhatjuk például, hogy az óriás (az utóbbi években megszokottakkal ellentétben) már nem mindenhol veszteséges, mi több, ezúttal tiszta profitot könyvelhettek el, ami többek között a játékoknak és a mozifilmeknek volt köszönhető. Az okostelefonok szegmensében azonban nem túl rózsás a kép.

A jelentésből kiderül, hogy a mobilkommunikációs részleg ugyan 10 százalékkal növelte bevételét a tavalyi év hasonló időszakához képest, az operatív eredmény azonban már mínuszba fordult át, ezt pedig a további kiadások és kamatköltségek még tovább rontották. A negatív eredmény elsősorban abból adódott, hogy a kelleténél kevesebb Xperia okostelefont értékesítettek, ezt pedig a kedvezőbb árfolyam sem ellensúlyozta – tavaly ugyanezen időszakban ugyanakkor egy licencszerződésből származó bevétel is javította a képet. Ez mindenesetre nem vetít előre sok jót az év hátralévő részére nézve, így a Sonynak valamiben újítania kell.

A Wall Street Journal eközben arról ír, hogy az utóbbi időben sok gonddal küszködő tajvani HTC esetében sem várható nagy javulás, mi több, a gyártó tovább rontotta a harmadik naptári negyedévre vonatkozó előrejelzését. Az egyébként viszonylag jól szereplő és a zászlóshajó szerepét betöltő HTC One M8 kevesebb bevételt produkál majd az őszi hónapokban, emiatt pedig az értékesítési és a marketinggel kapcsolatos kiadásokat is csökkenteni szándékoznak.

A HTC már csak azért is kénytelen borúlátó módon nyilatkozni, mert szeptembertől az Apple és a Samsung különharcának egy újabb fejezete indulhat el, még frissebb, még nívósabb készülékekkel. A vásárlók jó részét nyilván ezen megoldások érdeklik majd leginkább.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!