Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Nokia X2

A Microsoft máris bemutatta az androidos vonal második generációját, néhány ráncfelvarrással és dual-SIM opcióval.

Alig négy hónap telt el az eredeti Nokia X bemutatkozása óta, ami az előzetes pletykák ellenére is némi meglepetést okozott. Időközben lezárult a tulajdonosváltás, ám a Microsoft nem kukázta a terveket, és valóban piacra dobja a második generációt, amely néhány frissítéssel és kiegészítéssel jelenik meg, továbbra is a vékonyabb pénztárcával rendelkező felhasználókat szem előtt tartva.

A Nokia X2 egy ikermagos Snapdragon 200 chip köré épül, amely 1,2 GHz-es órajelen fut. Ezt egy 4,3 hüvelykes ClearBlack LCD kijelző egészíti ki, amely továbbra is 480 x 800 pixel felbontást támogat, ez tehát nem változott az eredeti X-hez képest. Ahogy azt korábban mi is írtuk, a memória mérete megduplázódott, ez immár 1 GB RAM, ám a belső tároló mindössze 4 GB-os, amit egy legfeljebb 32 GB-os microSD révén bővíthetünk majd ki. Az 1800 mAh-s akkumulátor cserélhető, ami jó hír a felhasználóknak.


A pontos fizikai méret 121,7 x 68,3 x 11,1 mm, ez picit nagyobb az eredeti Nokia X burkolatánál, a súly pedig kereken 150 gramm. Az előlapon egy VGA-kamera kapott helyet, a hátoldalon ennek 5 megapixeles társa dolgozik, amely ezúttal flash és autófókusz opcióval egészül ki. Mi több, az előlapon helyet kapott két kapacitív gomb is, ezekkel a nyitólapra, illetve az előző oldalra térhetünk vissza (az eredeti készüléken nem szerepeltek előlapi gombok). A telefon 3G-elérést kínál, WiFi, Bluetooth 4.0 társaságában, de a dual-SIM opció is elérhető lesz, mindössze 99 eurós áron.

A szoftveres oldalon az Android módosított változata fut, a Google alapértelmezett alkalmazásait itt hiába keressük, ezeket kézzel kell telepítenünk. Ehelyett a Nokia Store áll rendelkezésünkre, a Microsoft és a Nokia saját szolgáltatásaival, úgy mint Skype, Outlook.com, OneDrive, OneNote, HERE Maps, MixRadio, stb. A készülék az első körben fekete, zöld, illetve sárga színben lesz kapható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomcsa4 #4
    CairoJack, a WP is beállítható így. Gondolom volt a kezedben WP telefon... Ja nem? Akkor takarodjál!
  • tomboy013 #3
    Jézusom már megint itt nyomod a hülyeséget? =D Mikor nősz már fel kisgyerek?
  • CairoJack #2
    Vicces, de ez a rendszer (GUI szinten) jobban sikerült, mint a WP. Ironic LOL.
  • MsUser #1
    Nagyjából ezért az árért "30000.Ft" egy használható mobil.
    Újra a régi tucat termék lesz a NOKIA, csak így lehet nyereséges.