SG.hu

Az internet beköltözik a múzeumok falai közé is

Az amszterdami Rijksmuseumban kiépített vezeték nélküli hálózat révén új szolgáltatások, például multimédiás tárlatvezetés és részletes információk érhetők el saját mobileszközök segítségével, miközben a technológia jelenléte nem vonja el a figyelmet a kiállított művekről sem. Az új hálózat a látogatók mellett a múzeum dolgozóit is kiszolgálja.

Hollandia 1800-ban alapított nemzeti múzeuma Amszterdam szívében található, és főként a középkortól napjainkig terjedő időszak holland művészetét és történetét mutatja be. 19. századi holland művészek olyan remekműveinek is otthont ad, mint például Rembrandt van Rijn Éjjeli őrjárat vagy Johannes Vermeer Tejet öntő lány című alkotása. Látogatószámát tekintve a Rijksmuseum a világ első 10 művészeti és történeti múzeuma közé tartozik és egyike az ország leggyakrabban látogatott nevezetességeinek.

Az épület tíz éven át tartó, 375 millió euró költségvetésű átalakításának célja a múzeum szinte teljes megújítása és új látogatói csoportok bevonzása volt. A jelentős mértékű átépítés során az épület - amellett, hogy megtartotta eredeti hangulatát - a modern kor követelményeinek megfelelő biztonsági rendszerrel, klímaszabályozással és informatikai infrastruktúrával szerelték fel. A Rijksmuseum az egész világgal szeretné megosztani egymillió darabból álló gyűjteményét, ezért egyre több műtárgyat tesz elérhetővé letöltésre. Emellett multimédiás tárlatvezetéseket biztosít a látogatók számára alkalmazás formájában, amelyek lehetővé teszik, hogy a látogatók saját mobileszközeik segítségével kényelmesen tanulmányozhassák a kiállított tárgyakat és szerezzenek azokról még több információt.


Hollandia legnagyobb és legrégebbi művészettörténeti könyvtára, a Cuypers Könyvtár is nagy népszerűségnek örvend a látogatók, diákok és művészettörténészek körében, akik közül jó néhányan a múzeum által rendelkezésükre bocsátott iPadek segítségével fedezik fel és tanulmányozzák a gyűjteményt. A hálózat az épület felügyeletére és a LED-világítás szabályozására is alkalmas. Az újonnan kiállított műtárgyak megfelelő megvilágítása iPaddel, vagy okostelefonnal is szabályozható.

A hálózati információk segítségével meghatározható a látogatók tartózkodási helye az épületben, így a múzeum személyzete segíthet nekik a tájékozódásban, valamint abban, hogy a javasolt alternatív útvonalakat követve elkerüljék a népszerű műtárgyaknál kialakuló torlódásokat. "A múzeumlátogatók mozgásának nyomon követésével azonosíthatjuk a legforgalmasabb útvonalakat, és a legnépszerűbb műtárgyakat, amelyeknél a legnagyobb torlódások alakulnak ki. Ezek alapján, ha szükséges, módosíthatjuk a kiállítás elrendezését is" - közölte Rob Hendriks, a Rijksmuseum infokommunikációs igazgatója.

"Láthatatlanná kellett tennünk az épületben lévő technológiát, mert nem szerettük volna, ha elvonja a figyelmet a kiállított művekről. Ezért mintegy 150 vezeték nélküli hozzáférési pontot rejtettünk el a padlózat alá és a mennyezet mögé. Ez nem volt könnyű feladat, mert az 1885-ben épült épület tele van falmélyedésekkel, alkóvokkal, sarkokkal, lépcsőkkel, folyosókkal és boltíves mennyezetekkel, nem beszélve a felújítás során kialakított vasbeton padlókról. Ráadásul napi 10-15 ezer látogató számára kell biztosítanunk, hogy a múzeum bármely pontján, csúcsidőben is hozzáférjen a hálózathoz." - mondta Rob Hendriks.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!