Gyurkity Péter

Fotón látható a Nokia Lumia 630

A Nokia felvásárlása ellenére fokozatosan érkeznek az újabb készülékek, immár Windows Phone 8.1 alá.

A Nokia Lumia 630 esetleges megjelenése már korábban felbukkant hírként a sajtóban, amíg azonban eddig legfeljebb a készülék előlapját vehettük csak szemügyre, most első alkalommal jelent meg a teljes külsőt számunkra megmutató kép. A megjelenésre a WP8.1 debütálását követően kerülhet sor.


Az egyébként a szaksajtónak szánt felvétel alapján a Lumia 630 némileg eltér majd elődeitől, a Lumia 620 és 625 okostelefonoktól. Hiába keressük többek között a kamerához rendelt gombot, valamint a hátoldalon helyet kapó flash funkciót, ez a jelek szerint ezúttal nem lesz majd a listán. A készüléküket fotózásra is használó telefontulajdonosok tehát valószínűleg nem fognak majd rajongani a megoldásért, ám annyi elmondható, hogy az mindenképpen több eltérő színben jelenik majd meg - a képen fekete, fehér, sárga, illetve zöld példányt is találunk.

Más források szerint a Lumia 630 egy 4,5 hüvelykes érintőképernyőre támaszkodik, a piacon pedig megjelenik majd egy módosított változat is, mégpedig Lumia 635 néven. Jó esély van arra, hogy mindkét példány a Windows Phone 8.1 alá készül, a kettő közül az egyik pedig dual-SIM opciót is kínál majd a vásárlóknak. Az ár remélhetőleg kedvező lesz, tekintettel arra, hogy a 620 és a 625 párosát is a vékonyabb pénztárcával rendelkezőknek szánták.

Mivel a WP8.1 valamikor áprilisban mutatkozhat be, a két készülék ezt követően jelenhet meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #5
    Jah főleg a Samsungok iszonyat változatosak ugye? :D Vagy ott vannak a HTC-k, az újak mind a One külsejét kapják, vagy az iPhone... Minden gyártónak megvannak a jellegzetességei és ez így jó. Egyébként szerintem nem egyformák a Lumia telefonok, maximum a színességük miatt hiszik annak egyesek de valójában nem. Ott a 920, 820, 1020, 720, 620, 1520... egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Ez a 630 nagyon hasonlít formában a 620-ra, de miért is ne hasonlítana mikor az utódja.
  • fergusonpapa #4
    Képeken a lumnia telók! Csak nekem mind egyforma? :D Minden ilyen hírnél ugyanaz. Olyan mintha egy szines tok lenne rajta elől fekete pár csempével. Most ezen mi másabb mint az elmult 10 másikban? 90% ban egyforma.

    Ugyanez igaz az összes telefonra is szinte, de ott több kicsit a változatosság..
  • tomboy013 #3
    Ott a fekete meg fehér változat is, nem tudom miért zavar az ha szélesebb körnek csinálják a telefont(mert megérteném ha csak színes példányok lennének, de így?) Szerintem meg unalmasak a fekete meg fehér telefonok, nekem is például egy sárga Lumia 920-asom van.
  • M0RN1NGST4R #2
    mikor hagynak már fel a szines szappantartó design-nal? minőségérzet konvergál a 0hoz
  • tomboy013 #1
    2014-be LED villanó nélkül kiadni egy telefont... Nem értem miért olyan nehéz belerakni egyet. Én biztos nem vennék olyan telót amin nincs, mondjuk nekem fontos szempont a fényképezés egy telefonnál.