SG.hu·

Százmilliókat fektet a megújuló energiákba a Google

Százmilliókat fektet a megújuló energiákba a Google
A tengerentúli óriáscég egyre nagyobb összegeket költ a csúcstechnikás létesítményei fenntartására. Az energia egy részét megújuló forrásokból szerzi be.

Csak az elmúlt negyedévben 2,25 milliárd dollárba került a Google számára a szerverközpontok és más létesítmények áramfogyasztása. Mindez elegendő ok a konszernnek ahhoz, hogy maga is energiát állítson elő, részben költségcsökkentési okokból, részben pedig azért, hogy hosszú távon javítsa az ökoegyensúlyát. "Több mint egymilliárd dollárt fektettünk be 15 projektbe, amelyek képesek 2 gigawatt energiát termelni" - jelentette ki Rick Needham, a társaság energiaügyi igazgatója. Hozzátette: ez a 2 gigawatt a Hoover-gát által termelt energiamennyiségnek felel meg.

A Google szolgáltatásainak működését biztosító szerverközpontok 2010-ben 2,3 milliárd kilowattóra áramot fogyasztottak. Ekkora energiamennyiség elegendő egy 200 000 lakosú város teljes ellátásához. Összesen 15 projekt keretében szél- és naperőműveket hoznak létre, a legtöbb létesítményt az Amerikai Egyesült Államokban építik meg. Amennyiben az óriáscég több energiát termelne, mint amennyit felhasználna, akkor akár áramszolgáltatóként is beléphet a piacra. Az ezzel kapcsolatos, energiakereskedelemhez szükséges licencet már 2010-ben megszerezte. Ez lehetővé teszi, hogy nem kell minden egyes zöld energiás beruházásnak egy-egy szerverközpont közelében megvalósulnia, továbbá a megtermelt energia egy részét értékesítheti és ezáltal jövedelemre tehet szert belőle.

A társaság januárban jelezte, hogy újabb szélerőműparkba fektet be, 75 millió dollárt fordít az Amarillo mellett található terület megvásárlására, illetve fejlesztésére.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Vol Jin2014. 02. 23.. 22:06||#8
Szerinted eljutott hozzájuk a kritika? :-D

A Czifunak voltak ilyen utánajáros munkái, mint az ûrsiklós, de valójában igazad van, és naív nem vagyok, mert azért ez a fordítosdi nekem sem újdonság. Már azon is csodálkozom, hogy nem google translatel nyomják az ipart copy-paste. :-D
© Tetsuo2014. 02. 23.. 21:43||#7
LOL Nagyon naív vagy. A tudományos rovatban az összes cikk ilyen kaliberû.
Az sg-n pedig nincsenek újságírok, soha nem is voltak, cikkfordítók viszont igen.
© Vol Jin2014. 02. 23.. 21:13||#6
Ott a számológép a startmenüben, és egy hónapra jön ki a 3200 kWh. Az meg nem stimmel.
© Vol Jin2014. 02. 23.. 21:08||#5
Havi az a 3200, és nem évi, és az kurva sok.
Ha a lakosság csak a negyedét fogyasztja egy 200 ezres városban, a 800 az is kurva sok.

Úgy káosz és szar az összes adat, ahogy van.

Mondjuk, ha abban a városban van a nagy hadronütköztetõ, és mindenki lepkefogóval számolja a higgs-bozont, akkor oké. :-D
© subertus2014. 02. 23.. 20:36||#4
Télleg hülyék az adatok a cikkben, nade a te szavaiddal élve azért belehülyültél télleg, mert a 3200 kWh az kb jó egy háztartásnak, a te általad leírt adatokkal nekem havi 66 dolcsira jött ki, tehát 800 az évi kiadás, nem havi, ugyhogy vigyázz, nehogy bekapcsolva felejtsd az esztergegépeket!
© Cefet2014. 02. 23.. 17:33||#3
A cikkben említett fogyasztás a 2010-es éves fogyasztás volt. A 3200kWh az kb pont elmegy agy háztartás éves fogyasztásának. Szal jók a számok, Te is jól számoltál, csak elnézted...
© Molnibalage2014. 02. 23.. 13:03||#2
A cikk félelmetesen béna. A névleges beépített teljesítményt keveri a megtermelt energiával, stb.
-1
© Vol Jin2014. 02. 23.. 11:31||#1
2,3 milliárd KWh 200 ezer lakosnál, mondjuk 60 ezer lakás.

Ez nagyjából 3200 Kwh háztartásonként.

Hát az bazmeg tuti, hogy ekkora fogyasztása nincs egy háztartásnak.

Már eleve ott bukik a dolog, hogy a negyedéves villanyszámlájuk alapján ávi 9 milliárd dollárt fizetnek áramért.

Ez 60 ezer családra lebontva családonként évi 150 ezer dolláros villanyszámla.

Viszont 25 centes kwh árral (mondjuk legyen annyi, mint nálunk a rezsicsökkentés elõtt az akkori dollárárfolyamon) A 3200 kwh (oké, 3194-et kerekítettem.) 800 dolláros villanyszámla havonta, ami éves szinten 9600. Kerekítve 10 ezer. Az elõbb meg a másik adatból 150 ezer volt.

Na most vegyük úgy, hogy a lakosság csak a fogyasztás felét adja egy város esetében. Feltételezve, hogy nincs ott alumínium kohó. De, mondjuk, ha a negyedét, akkor sem stimmelnek a számok. Ennyi áramot akkor sem fogyasztanak, ha mindenkinél nonstop megy két esztergagép, meg a ház alatt egy tíz szintes, sokezer négyzetméteres marihuána ültetvény van.

Most én vagyok lehülyülve, vagy tényleg ennyire botrányosan nincs a többi embernek számérzéke?

Eleve bazmeg a 2GW az pont Paks. Arról meg tudjuk, hogy az ország energiaigényének 40%-t fedezi. Tokkal, vonóval, köz világítással, kórházzal, ajkai alumíniumkohóval, vasúthálózattal, metróval, anyámkínja.

4 millió embert szolgál ki iparostull, közszolgáltatásostúl, világító lánchíddastul.

Úgy ahogy van nézzetek már utána. Ha újságíróknak meritek nevezni magatokat, akkor nem hagyjátok fennt ebben a formában ezt a szart, és nem is törlitek, hanem javítjátok.

Hogy baszki?

Hát nem úgy, hogy kiguglizzátok ugyanezt a szart, amit láncban vesznek át a többi idióták is, hanem felemelitek a telefon, felhívjátok a googlet, hogy csókolom, cikket írunk magucskákról, lenne pár adat, amit egyeztetni kéne, és csak odakapcsolnak benneteket a PR.re valami illetékes titkárnõjéhez, akivel leegeztetitek az interjút. Elvileg bazmeg ez lenne az újságírás.
-1