Dunai Ádám

Hátsó gombjával tűnik ki az LG G2

Egyre nagyobb figyelmet érdemel a dél-koreai cég, mert új okostelefonjaik alapján egyáltalán nem indokolt az örök második szerepét rájuk osztani.

Míg régen sokkal egyértelműbben el lehetett dönteni "melyik a legjobb" az okostelefonok legfelső szegmensében, addig manapság csak a kinézet és a hozzáadott szolgáltatások, egyéb szoftverek alapján érdemes mérlegelni. A prémium Androidos mobilok (Samsung S4, Sony Z1, stb.) hardvere szinte megegyezik egymással: kijelzőjük 5 collos, Full HD felbontású, négymagos Snapdragon 800-as processzor dolgozik bennük 2 GB memóriával. Eltérés csak olyan apróságokban van, mint a kamera megapixelszáma (mely a képminőséggel semmilyen viszonyban nincs) és az akkumulátor kapacitása - ez utóbbi viszont az egyik legfontosabb tényező. Mivel a hardver adott, csak a külsőben és a szoftverek terén tudják magukat megkülönböztetni egymástól a márkák.

Az LG G2 tökéletesen beleillik a fenti sorba, a többieknél nagyobb, 5,2 collos kijelzőt kivéve. Ezt az alsó fizikai gombok kihagyásával és az oldalsó káva minimálisra szorításával sikeresen rejtették el, másrészt akit zavar a nagy méret annak nem jó hír, hogy az idén megjelenő utódok minden gyártónál még nagyobb, akár 5,5 collos verzióban jönnek. A virtuális billentyűk azzal az előnnyel járnak, hogy mi magunk dönthetjük el az elrendezés sorrendjét, miszerint a bal vagy a jobb szélső legyen a menü és a visszalépés gombja. Műanyag volta ellenére az összerakottság-érzetre és a vastagságra jó hatással van a levehetetlen hátlap, de ez egyben a memóriabővítés akadálya is. SIM kártyát az oldalán, egy G betű formájú kulccsal lehet cserélni.


Mint a tavalyi LG bemutatón láthattuk, a G2 nagy dizájn újítása, hogy oldalt nincs egy gomb sem, azaz a bekapcsolást és a hangerőszabályzókat a hátlapra helyezték. Ez felhasználói szempontból teljesen érthetetlen, ugyanis semmilyen előnnyel nem jár, kezelhetőségben pedig csak negatívummal lehet számolni. Első az, hogy az asztalra rakva nem tudjuk bekapcsolni, aminek megoldására a dupla koppintást találták ki a mérnökök; a kijelzőt kétszer megnyomva felébred a mobil. A funkció kiváló, remélhetőleg a versenytársak is lemásolják az ötletet, de ettől még öncélú az egész megvalósítás. A képernyő nagyon erős fényű, a megjelenítés kristálytiszta, de hangzás terén lenne mit javulni, hiszen egyetlen aprócska hangszóró került az aljára.


A méret miatt egy kézzel átérhetetlen, a bal felső (bal kezeseknek a jobb felső) területre nem ajánlott gyakran használt ikonokat rakni. Az operációs rendszer még mindig a 4.2.2, azaz a társaság nem frissítette azt a legújabb KitKat-ra - ez legkorábban márciusban várható. Ennek oka az LG rengeteg egyéni megoldása, melyek közül több valóban hasznos, megkönnyíti a telefon használatát. A bő választék még a tapasztalt felhasználók számára is sok lehet, és mivel teljesen egyedi dolgokról van szó igenis át kell nyálazni az útmutatókat, végig kell nézni az oktatóvideókat.

Például van benne Vendég mód, amivel létrehozhatunk egy másik fiókot, amiben lekorlátozhatjuk a készüléket, így anélkül gyerekünk kezébe adhatjuk játszani, hogy attól kellene félnünk letöröl róla valamit. Ha csörög a telefon, akkor elég a fülünkhöz emelni, ezzel egyben fel is vesszük, a képernyő aljáról felhúzva az ujjunkat pedig egy kedvünkre konfigurálható gyorsindító részhez jutunk. Több alkalmazás egyidejű használatát a háromujjas technika könnyíti meg: ha épp írunk egy SMS-t, három ujjal oldalra húzva a képernyőt elindíthatunk egy böngészőt, rákereshetünk valamire, majd három ujjal visszahúzva folytathatjuk az üzenet írását.


13 megapixeles kamerája LED vakuval és képstabilizátorral megtámogatott, másodpercenként 60 képkockát rögzít Full HD-ben, és a Samsung S4-hez hasonlóan egyszerre mindkettő rögzíthet, azaz saját magunkat is rátehetjük tetszőleges helyre a fényképre. Videózásnál képes egy megadott részt kis ablakban kinagyítva rögzíteni, felvétel közben szünetet tartani, képszerkesztője pedig egy gombnyomással el tudja távolítani a nem kívánt objektumokat (például egy belogó faágat) a fényképről. Különlegessége az audio zoom, amivel egy zajos teremben egy beszélgetésre fókuszálva azt ki lehet emelni.

Egy nagy méretű telefon előnye, hogy a gyártók erősebb akkumulátorokat tudnak beleszerelni, amivel az üzemidő is hosszabbodik. Az LG ebben jelenleg vezető, mert ugyan a régi mobiltelefonoknál az egy hét is átlagos volt, de okostelefon terén a G2-ben lévő 3000 mAh-es akkumulátorral elérhető három napos használat mindenképpen figyelemreméltó. Ára jelenleg a T-Mobile-nál 134, a Telenornál 135, a Vodafone-nál 162 ezer forint.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tacky #7
    nem praktikusabb az O-touch mint egy hátsó gomb??? -_-
  • rajdi #6
    Mint a lottóötösnek, úgy örültem a hátsó gomboknak amikor megvettem a G2-esem és első alkalommal befogtam a kocsiban a GPS tartóba. Nem kell azzal játszani hogy tologassam a ráfogó pofák között, hogy ne nyomják meg a hangerő gombot amikor rögzítem. (remélem érthető voltam : ) Szóval az egyik legnagyobb találmány! Meg kell szokni az tény és való, de hátránynak semmiképp nem nevezném.
  • M2 #5
    Nekem tetszik a hátsó gombok ötlete, optimális helyen vannak. És az se hátrány, hogy kiáll és így megemeli kicsit a telefont. Ezeket a mai lapos iPhone-okat néha úgy kell felkaparni az asztalról mint a régi egy forintosokat az üveglapról.

    Amit nagy hülyeségnek tartok (más telefonoknál) azok az oldalsó gombok.
  • tacky #4
    biztos nincs az S4ben snapdragon 800???hátsó gombok...hááát az Oppo N1 után szerintem hülyeség,ha már létezik jobb technologia (és praktikusabb is) akkor miért nem az...
  • Zsoltee_a_bator #3
    Hardverben azert vannak elteresek felsokategoriaban is. Pl az S4-ben meg nincs snapdragon 800, es sokkal gyengebb.

    A masik eszrevetel a hatso gombokkal kapcsolatos. Aki 1-2 napnal tobbet hasznal egy G2-t, mar nem csak a negativumokat latja. Ennek megfeleloen a tesztekben irrealisan negativ iranyba billen a megitelesuk. Egyreszt a knockon miatt a bekapcsologombra alig van szukseg - kb csak akkor, ha lekapcsoljuk a mobilt. Masreszt a hangeroszabalyzo gombok nagyon kenyelmesek, ha a telefon az ember zsebeben van (ezt a headset csatlakozo alulra kivezetese is tovabb tamogatja). Rendkivul jol jon, ha az ember zenet vagy hangoskonyvet hallgat. Persze szubjektiv is a tema, de az ujitasokat jo nyitottan kezelni.
  • tomboy013 #2
    Ki gondolta volna, hogy a Vodafone-nál lesz ez is a legdrágább :D Valaki vesz ott mobilt egyáltalán?
    Ezek a hátsó gombok jó nagy baromságok, de legalább felhívja a telefonra a figyelmet mert más mint az eddig megszokott. Ügyes húzás.
  • andrejkag #1
    Nem szeretek flame-elni, de ez most komoly? Cca. 5 hónapja jelent meg ez a telefon!
    Már az utódjáról is született itt cikk:
    http://sg.hu/cikkek/103157/majusban-johet-az-lg-g3