Szekeres Viktor

Igazi filmözön vár ránk júniusban a mozikban

Ütős horror, 3000-ben játszódó scifi, zombifilm turbózombikkal és persze az új Superman is látható lesz a hazai mozikban a nyár első hónapjában.

Meglepően sok hazai mozis premierre kerül sor júniusban, az igazi filmes aszály úgy tűnik, hogy csak júliusban fog elérni minket. A pár nagyobb, hollywoodi durranás mellett Európa is elég komolyan képviseltetni fogja magát. Sőt, olyan filmeket is láthatunk, melyek Amerikában csak DVD-n jöttek ki.


Hányszor voltál moziban májusban?
  • Egyszer sem
  • Egyszer
  • 2-3-szor
  • 4-5-ször
  • 5-nél többször
Június hatodikától, vagyis jövő hét csütörtöktől hat premier közül választhatunk, bár némelyik csak egy-két moziban lesz látható. Ugyan a kritikák már most eltaposták és rém unalmas tanmesének titulálták Will Smith családi vállalkozásban készítette scifijét, A Föld utánt (After Earth), mégis ez tűnik a legtöbbeket érdeklő premiernek. Pedig Danny Boyle új filmje, a Transz (Trance) sokkal jobban sikerült a sajtóvetítésen látottak alapján, igazi mozis, intellektuális, "felnőtt" élménnyel ajándékozza meg a nézőt - és nagyjából azt is megérthetjük, hogy mire gondolt a rendező, amikor lehordta a lebutított, pixarizált filmeket. Az angol thriller mellett hatodikától további négy európai bemutató lesz: az új Bertolucci-mozi, az Én és te (Io e te), egy jópofa francia komédia némi romantikával (és magyar szinkronnal), a Felcsípve (20 ans d'écart), a spanyol Téged akarlak! című dráma, amely A felhők fölött 3 méterrel folytatása, valamint egy másik olasz dráma, a Szicíliában, egy maffiagyilkosság árnyékában játszódó Volt egyszer egy család (È stato il figlio).


És, hogy folytassuk az olasz filmek sorát, a június 13-ra kiírt premierek közül először kell megemlítenünk az A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék (A.C.A.B.: All Cops Are Bastards) című akciófilmet, mely pár rendőr szemszögéből mutat be egy lázongást. Persze akinek Amerikára fáj a foga, az a világpremier körüli Gyakornokokra (The Internship) is jegyet válthat - a komédia főszereplője Vince Vaughn és Owen Wilson, s valószínűleg sokakat már ezzel megvett a film, másokat pedig azonnal elrettentett. Sokkal érdekesebbnek tűnik a Szemfényvesztők (Now You See Me), melyben illuzionisták indulnak rabolni, hogy a film végén feltehetően egy csavarral minden megváltozzon - kár, hogy A titánok harca rendezőjének neve nem túl biztató. Hogy a Paranoia 1.0-át rendező Jeff Renfroe neve mennyire biztató, azt nem tudjuk, de az általa rendezett posztapokaliptikus, 2045-ben játszódó A kolónia (The Colony) akár jól is elsülhet, mint ahogy a magyar főszereplővel, Osvárt Andreával bíró chilei, földrengéses horror, az Utórengés (Aftershock) sem lett rossz, a műfaj kedvelői úgysem látnak efféle alkotásokat a hazai mozikban. A hét utolsó premierje egy svéd, szakácsnős komédia lesz, Az igaz szerelem receptje (Sma citroner gula).


Június 20-tól négy premierfilm lesz látható a hazai mozikban, s ezek egyike Az acélember (Man of Steel) című Superman-reboot. Mindenki tudja, hogy miről van szó, így léphetünk egy másik amerikai filmre a A védelmi kódra (The Numbers Station), mely egy Hollywoodba átcsábított dán rendező, kvázi tévéfilmes munkája John Cusack és Malin Akerman főszereplésével egy CIA ügynökről és annak utolsó küldetéséről (Amerikában nem is nagyon merték moziban adni). A Superman-film mellett azonban inkább csak rétegfilmeknek lehet esélye. Ezek egyike a hónap negyedik olasz filmje, az Úgy hívlak: Amore (Scusa ma ti chiamo amore) lesz, amely egy jópofa romantikus komédia - még 2008-ból, de máshol úgysem nagyon láthattuk. A hét utolsó premierje is amerikai, A búcsúkoncertben (A Late Quartet) olyan színészek szerepelnek, mint Philip Seymour Hoffman és Christopher Walken és egy világhírű vonósnégyesről szóló drámáról van szó - természetesen sok zenével.


Június 27-től öt új film kerül a magyar mozikba. Érkezik az új Pixar-animáció, a Szörny Egyetem (Monsters University), ami a Szörny Rt. második része, valamint a Magyarországon is forgatott Z világháború (World War Z), mely ugyan az eredeti regényre nem fog hasonlítani, de meglepően jó előzetes kritikákat kap a sok forgatási probléma ellenére - kár, hogy a hazai jeleneteket egy az egyben kikukázták. Láthatjuk Sofia Coppola új filmjét, a Lopom a sztáromat (The Bling Ring) Emma Watson és Leslie Mann főszereplésével, mely pár fiatalról szól, akik hollywoodi sztárokhoz törnek be, és érkezik a francia Q - Érzékek birodalma (Q) is, mely mondhatni az év egyik legpőrébb filmje, rengeteg szexjelenettel, kissé homályos, de provokatív üzenettel. És ugyancsak 27-től lesz látható a hét legjobbnak ígérkező bemutatója, a kanadai A háború sámánja (Rebelle / War Witch), mely Oscar-jelölést kapott idén a legjobb idegennyelvű film kategóriában és közép-afrikai gyerekkatonákról szól.


Melyik júniusi hazai mozis premier<br> érdekelt legjobban?
  • A Föld után
  • Transz
  • Gyakornokok
  • Szemfényvesztők
  • Az acélember
  • Szörny Egyetem
  • Z világháború
  • Valamelyik másik premier
Június tehát bővelkedni fog a premierekben, szinte minden műfaj képviseltetni fogja magát, s ezúttal a minőségre sem lehet panaszunk. Igaz, hogy egyes filmek világpremierek lesznek, így nem tudjuk, hogy miképpen sikerültek, azt nekünk kell vakon megtapasztalnunk, azonban a korábbi alkotások terén sokkal nagyobb bizonyossággal tudunk választani - akár kritikákra, akár a nyert díjakra alapozva. Júliusban pedig folytatódik a hollywoodi blockbuster-invázió, elvileg jóval kevesebb premierrel, viszont cserébe csupa 100-200 millió dollárba kerülő produkcióval, mint a Gru 2, A magányos lovas, a Farkas vagy a Tűzgyűrű. A nagy kérdés szokás szerint az, hogy melyik váltja be a hozzá fűzött reményeket és melyik sül be, akár itthon, akár Amerikában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morden2 #14
    A samsarát volt szerencsém moziban megnézni, érdektelen volt, szinte minden képkockát láttam már máshol, mintha összevágtak volna néhány natgeo promó videot.
  • Ender Wiggin #13
    @kalapos: "a Transz teljesen egyértelműen kötelező"

    nem akarlak megbántani, de olyan film nincs, ami kötelező. na jó a samsara és a baraka...:-D

  • morden2 #12
    Google első találat : http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20130602-cannes-2013-magyarorszagi-bemutatok-lopom-a-sztarom-az-irgalmatlan-behind.html
  • maxy182 #11
    Azt véletlenül nem tudjátok, hogy a Cannes-i nyertes La vie d'Adele (Adele élete), mikor lesz Magyarországon látható? nem találtam róla semmit.
  • Pitterix #10
    Azért a kritikákra adni......
    Attól még lehet tetszene neked is, ha leszólják....
  • morden2 #9
    Föld után rendezője M. Night Shyamalan 5,1en áll a film imdbn, ha majd a HBO kihozza akkor megnézem. Man of steelt tuti nem nézem meg, ezek a szuperhősös filmek nem ütik meg nálam a mércét, akármilyen látványos is legyen, gyermekeknek szól szinte az összes.
  • Darth Sith #8
    IT/Tech portálon nem hallottál a man of steel-ről? :DDDDDDDDD
  • Dynamic #7
    Azért ennyire ne égesd magad.
  • Richard Donkies #6
    "Az acélember (Man of Steel) című Superman-reboot. Mindenki tudja, hogy miről van szó, így léphetünk egy másik amerikai filmre..."

    Kénytelen voltam rákeresni, mert sose hallottam még erről a készülő filmről.
  • xido #5
    Szemfényvesztők előzetesén mindenki ásítozott,vagy ennyire leáldozott a látványos trükkökkel átszőtt rablásos filmeknek?