Szekeres Viktor

Folytatódik az év animációs sikere

A Croodék bejött a közönségnek, hiszen az animációs film bevételei meglehetősen lassan csökkennek, a siker következménye pedig az, hogy 2-3 év múlva a folytatást is megnézhetjük a moziban.

Az öt legenda gigantikus bukása után ismét jó lóra tett a Dreamworks animációs stúdiója, ugyanis a pár hete bemutatott Croodék (The Croods) olyan sikeres lett, hogy már el is kezdődtek a folytatás előkészületének munkálatai. A tényleg teljesen korrekt film (kritikánk itt olvasható) 135 millió dollárból készült és eddig Amerikában 144 milliós bevételt ért el, míg Amerikán kívül a számláló már majdnem 250 millió dollárnál tart. (Beszédes, hogy a film Amerikában negyedik hétvégéjén is 13 millió dollár bevételt hozott és a harmadik helyet szerezte meg a toplistán.)


A hírek szerint Chris Sanders és Kirk DeMicco, a Croodék író- és rendeződuója ugyanebben a minőségében vissza fog térni a második részre is. A szinkront biztosító színészek sorsáról ugyan egyelőre még nincs információ, de feltételezhető, hogy minden fontosabb karakter hangja (Nicolas Cage, Ryan Reynolds, Emma Stone, Catherine Keener, Clark Duke, Cloris Leachman) ismét hallható lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!