Szekeres Viktor

Újabb képregényes szuperhős csapat tűnik fel

Miközben a Marvel egyik sikercsapata a mozikban tarol, addig a DC-s szuperhősök fő csapatának fiatal kiadása a tévéképernyőket fogja bevenni.

Tavaly januárban debütált Az igazság ifjú ligája (Young Justice) című szuperhősös sorozat az amerikai Cartoon Network műsorán és pár hete be is fejeződött a 26 részes első évad, hogy aztán rá egy hétre már kezdődjön is a második. Majd másfél évbe telt, míg elért az animációs széria a hazai Cartoon Networkre, de cserébe itthon nem kell egy hetet várni egy epizódra, ugyanis a június 11-én 17.40-kor debütáló sorozat minden hátköznap jelentkezni fog - igaz, első nekifutásra csak 13 rész kerül adásba.


A sorozat szinopszisa a következő: Tinédzsernek lenni nem könnyű - állandóan meg kell felelni a barátoknak, szülőknek, tanároknak, mentoroknak és legfőképpen - saját magunknak. De mi van, ha az ember lánya / fia nem is csak egy sima tinédzser, hanem egy tini szuperhős? A feladat kétszer olyan nehéz lesz, mivel az embernek egyrészt meg kell izmosítania saját önbizalmát, másrészt bizonyítania kell a többiek előtt, hogy az Igazság ifjú ligájában a helye. A sorozatban a DC Comics univerzum hősei találkoznak, többek között Aqualad, Nightwing, Kid Flash, Superboy, Miss Martian és Artemis.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mates11 #5
    Retekjól kezdődött szerény véleményem szerint,viszont a vége felé(vagyis a közepétől,ha jól emlékszem pont a 13.résztől)nagyon ellaposodott,és idétlenné vált,ötlettelennek éreztem,a történetet is,és a karakterek fejlődését is.
    Viszont az új évad egész érdekfeszítő lett így elsőre,de azt majd máskor,nekem tetszik hogy szikronizálják,kíváncsian várom! :D
  • Vrahno #4
    "Ez így ránézésre is borzalmas."
    Még jó akkor, hogy nem ránézés alapján szokás értékelni dolgokat. Már az értelmesebbek körében. Ha persze láttad, akkor nem szóltam...

    "aki ezt kitalálta, szeneslapáttal kéne agyonütni..."
    Ni, egy rajzfilm kitalálása ilyen főbenjáró bűn lett hirtelen? És az tán nem menti fel a készítőket, hogy számos híres, nézők és kritikusok által is elismert rajzfilm mögött is ők állnak?


    Én sok jót és legalább annyi rosszat olvastam már erről a sorozatról. Majd ha kijön, meglátom én is, mi ez a nagy felhajtás. Addig is bekussolok, és nem szórok halálítéleteket.
  • Anonnim #3
    Jó sorozat ez, csak a szinkronja is legyen jó!
  • Darth Sith #2
    aki ezt kitalálta, szeneslapáttal kéne agyonütni...
  • sajtosnudli #1
    Ez így ránézésre is borzalmas.