SG.hu·

Hosszú hónapokat kellett várni az év első jó komédiájára

November óta nem mutattak be Amerikában jól sikerült röhögős filmet, de most megtört a jég és végre jó komédia került a mozikba. A hazai premier sehol.

Érdekel a 21 Jump Street - A kopasz osztag?

Nem egyszer írtunk már arról, hogy Hollywoodnak eddig igen jól megy 2012-ben, hiszen folyamatosan többen mennek moziban Amerikában, mint a tavalyi azonos időszakokban. Azonban hiába volt már idén sikeres animáció, horror, scifi, tinimozi, akciófilm, romantikus film, dráma és háborús alkotás, komédiát szinte alig lehetett látni. A kevés ami pedig véletlenül moziba került, csúnyán elhasalt és, ha szert is tett némi bevételre, nem azért, mert annyira jó volt.


Amerikában pénteken azonban bemutatták a 21 Jump Street - A kopasz osztag (21 Jump Street) című filmet, mely premierje napján az első becslések szerint 13 millió dollár bevételt hozott, így az első hétvégéjét nagyjából 35 millió dolláros bevétellel zárhatja, ami egyenes utat jelenthet a 100 milliós filmek táborába. Főleg úgy, hogy a 45 millió dollárba kerülő film kritikái is nagyon jók: elég beszédes, hogy a RottentTomatoes elnevezésű oldalon, ahol az amerikai filmkritikusok véleményeit gyűjtik össze, jelenleg 87%-on áll a film, 151 kritikából 131 volt pozitív, s mindössze 20 negatív, ami meglehetősen jó arány.

Pedig a 21 Jump Street nem kritikuskedvenc műfajban jelentkezett, nem kicsit idióta és tipikusan korhatáros, azaz az átlagosnál merészebb komédiáról van szó, mely a tavalyi, lehetőleg 17 éven felülieknek ajánlott sikervígjátékok (Förtelmes főnökök, Rossz tanár, Barátság extrákkal) mellé nőhet fel. A Jonah Hill és Channing Tatum főszereplésével készített filmről elég annyit tudni, hogy két, enyhén szólva is fogalmatlan zsaruról szól, akik egy feladat során kénytelenek beépülni egy helyi középiskola diákjai közé.

Klikk ide! Klikk ide!

Akiknek ismerős a sztori vagy a cím, azoknál a pont, hiszen a 21 Jump Street az 1987 és 1991 között futott azonos című krimisorozat feldolgozása, illetve újragondolása. (A széria főszereplője egy bizonyos Johnny Depp volt, akinek ezután indult be a pályája.) Ki tudja, talán ez lehetett annak az oka, hogy itthon eleinte nem is akarták a forgalmazók erőltetni a filmet, hiszen magyarul nem láttuk a sorozatot és a két főszereplő neve láttán sem biztos, hogy rohannának a nézők a mozikban. Ráadásul Jonah Hill legutóbbi komédiája, a Bébisíntér is csúnyán megbukott, aminek hatására a tervezett magyar mozis premierből sem lett semmi, a forgalmazó inkább eltüntette a filmet premierjei közül.

Klikk ide! Klikk ide!

Ahhoz képest tehát, hogy a héten a Julia Roberts nevével fémjelzett Tükröm, tükröm Amerika előtt került a mozikba Magyarországon, a 21 Jump Street sehol sincs - ezúttal román szomszédaink voltak szerencsésebbek, náluk már látni a filmet. (Az IMDb szerint május harmadikán ér el hozzánk a komédia.) A 21 Jump Street első helyet érő bemutatkozása egyébként azt is jelenti, hogy végre ismét komédia került a hollywoodi mozis toplisták élére, márpedig erre az elmúlt egy évben csak egyszer volt példa, a Másnaposok 2 premierje után. Az olyan filmek, mint a Förtelmes főnökök hiába arattak nagy sikert, egy Transformers 3 mellett nem lehettek elsők.

Azonban míg tavaly voltak sikeres komédiák, addig idén se siker, se pozitív vélemények a műfajban. A február 17-én bemutatott Kémes hármast a kritika nem szerette és sztárjai ellenére is egyelőre 50 millió dollár alatt áll bevételét tekintve. S ugyancsak nem volt sikeres a február 24-én Paul Rudd és Jennifer Aniston főszereplésével bemutatott Wanderlust, mely még csak 16 milliós bevétellel "büszkélkedhet". Hasonló a helyzet az Eddie Murphy-féle, még 2008-ban forgatott A Thousand Words-szel is, ami egyrészt inkább dráma, mint komédia, másrészt pedig már 6 milliós nyitányával azonnal elhasalt.


Hogy nézed meg a filmet?

Bízzunk tehát abban, hogy a 21 Jump Street bemutatásával és első helyével végre megmozdult valami a hollywoodi komédiák világában, végre lesz ismét pozitív kritikákkal rendelkező és sikeres vígjáték a mozikban. Széles körben legközelebb április elején az Amerikai pite negyedik része lesz bemutatva, majd pedig a The Three Stooges, a Think Like a Man, majd pedig az Ötéves jegyesség. S akkor a májusi A diktátorról még nem is beszéltünk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© pokolfiu2012. 03. 22.. 14:36||#16
húzónév? 😄 ezt jól írtad? talán lehúzónév.... nemigazán volt egyiknek sem kiemelkedõ filmjei se minõségben se anyagiakban... mitõl lenne húzónevük akkor?
© dzsagon2012. 03. 21.. 20:06||#15
még csak el se mosolyodtam az elõzetesen
© xido2012. 03. 21.. 04:29||#14
Hát a mai generációnak semmit se mond a 21 jump street...bár a 2 srác neve kezd azért húzónév lenni szerintem..
© kalapos012012. 03. 20.. 14:58||#13
Mégis ki a fene figyel fel arra, hogy Kopasz osztag?
-1
© skinnyman2012. 03. 20.. 11:17||#12
Akkor ez kb valami olyasmi mint amikor az rtl klubon egy huszadrangu katasztrofafilmet ugy vetitettek le, mint Armageddon 2, miközben az eredeti címének kurvára semmi köze nem volt hozzá és amúgy is egy istenverte szar volt? Szép dolog ilyet csinálni, ez kell a parasztoknak... Egy barom cím kell csak és már repülnek rá mint légy a szarra.
© zetortraktor2012. 03. 19.. 21:57||#11
"Azon meg ne csodálkozzon a sok jogvédõ köcsög, hogy terjed a warez, ha el se hozzák idáig a filmeket, bezzeg torrentrõl simán elérhetõ lesz."

Te szánalmasan el vagy tévedve. Azt hiszed, hogy a kamerás verziók miatt terjed a warez? A többséget a dvdrip érdekli, annak kikerülése pedig független attól, hogy 1 nap vagy 100 nap múlva van a magyar premier.

Akit meg a szinkron érdekel az, ha világpremier a film, akkor hamarabb letölti szinkronnal a dvdripet, ha nem világpremier, akkor csak jóval késõbb tudja letölteni. Vagyis éppenhogy a világpremier segíti elõ a warezt.
-1
© Csaba0072012. 03. 19.. 19:36||#10
A bevétel lebeg a forgalmazok szeme elõtt,és egy Kopasz osztag címrw tényleg sokkal többen felfigyelnek,ezért többen is nézik meg moziban.Tény,hogy rossz a cím,de ez is csak a magyarokat minõsíti,hogy rendes címmel fel sem figyelnek egy filmre,csak akkor,ha valami hülyeség.
© COOLancs2012. 03. 19.. 16:12||#9
Micsoda öteleteket gáncsolhattak el a címadó brainstorming-on:

21 Jump Street: A kopaszos tag

- Kopasz oszt' Agg
© nlght2012. 03. 19.. 15:30||#8
Nem az a durva hogy egy tehetségtelen paraszt adja a magyar címeket a filmeknek (immár nem is tudom, kb. amióta olvasni tudok), hanem az hogy valaki még nagyobb suttyó idióta még fizet is neki ezért, mert azt hiszi, hogy a csávó minõséget alkot...

Azon meg ne csodálkozzon a sok jogvédõ köcsög, hogy terjed a warez, ha el se hozzák idáig a filmeket, bezzeg torrentrõl simán elérhetõ lesz.
© w32blaster2012. 03. 19.. 07:44||#7
Érdemes figyelni a magyar nyelv egyik fontos nyelvtani eszközére, az idõre.
Magyarázat:
A "Letöltöttem szinkronos kamerás verzióban" múlt idõ, míg az általad említettek mind jövõ idõben vannak.