Szekeres Viktor

Ahogy várható volt, nagyot bukott a John Carter

A szörnyen elhibázott marketing meghozta eredményét, nagyot hasalt a 250 milliós scifi. A béna, konvertált 3D-s előadások azonban itthon elég nézettek voltak.

Érdekel a John Carter?
  • Igen.
  • Nem.
Amerikában és a világ legnagyobb részén is múlt héten mutatták be a John Carter című Walt Disney-scifit, melyet Edgar Rice Burroughs idehaza is ismert regénysorozata, A Mars hercegnője alapján készített Andrew Stanton. Arról az Andrew Stantonról van szó, aki korábban olyan sikerfilmeket rendezett a Pixarnak, mint a Némó nyomában, illetve a Wall-E, ráadásul ő írta a Toy Story-kat és a Szorny Rt.-t is. Maga a John Carter egyébként az első élőszereplős Pixar-produkciónak is nevezhető, hiszen az animációs filmeket készítő cég is részt vett a gyártási munkálatokban.


A John Carter elkészítése a hírek szerint 250 millió dollárba került, annak ellenére, hogy a stúdió még a főszereplőn is spórolni próbált, hiszen az inkább csak a tévés világból ismert Taylor Kitsch-nek jutott a megtiszteltetés, hogy a címszerepet alakítsa - a rendező mindenképpen az "ismeretlen színészekhez" ragaszkodott. A gyártási költségek mellett még marketingre is jutott legalább 50-70 millió dollár, azonban már jóval a premier előtt, a nézők előzetes szondázását követően elkezdtek arról suttogni a bennfentesek, hogy a scifi hatalmasat fog bukni. Ennek egyrészt az emberek érdektelensége volt az oka, illetve azt, hogy nem nagyon tudták hová tenni a film címét (a korábbi John Carter of Mars elnevezés egy fokkal beszédesebb volt), ráadásul a nők riasztóan magas százaléka nyilatkozta azt, hogy hidegen hagyja őket ez a scifi.

Sokan azt tartották a film sikerét gátoló legfontosabb tényezőnek, hogy a rendező nem volt hajlandó kompromisszumokat kötni és minden elképzeléséhez konokul ragaszkodott, s mindenképpen az alapanyaghoz hű adaptációt akart letenni az asztalra. Stanton csak úgy vállalta a rendezést, hogy mindenben szabad kezet kap, s ez a marketingre is vonatkozott, ahol ugyancsak elemi hibákat vétett az elemzők szerint, kezdve az előzetesekben felhasznált, a fiatalokat hidegen hagyó Led Zeppelin- és Peter Gabriel-számokkal, egészen odáig, hogy a trailerekben szinte nem is említették a John Carter romantikus szálát. Innentől kezdve hiába hozott össze végeredményben jó filmet, a bukás elkerülhetetlen volt, pedig már a második rész szkriptje is készülőben van.

A marketing kudarcára egyébként jellemző, hogy a legutolsó, tévében is sugárzott előzetesekben úgy próbálták a közönség figyelmét felhívni a John Carterre, hogy minden gigasikernek számító filmet egy mondatban soroltak fel: "Before Star Wars, before Avatar, there was John Carter. From the studio that brought you Pirates of the Caribbean", arra utalva, hogy a karakter még a Csillagok háborúja és az Avatar előtt született, a filmet pedig A Karib-tenger kalózait gyártó stúdió jegyzi.


Ahogy az várható volt, összességében nem kapott rossz kritikákat a John Carter, a közönségnek is bejött, szerintünk is élvezetes film lett, a bukás oka az volt, de erről nem túl sokan tudtak meggyőződni. A film Amerikában mindössze 30,2 millió dollárral debütált, ami természetesen önmagában még versenyképes bevétel is lehetne, azonban egy ilyen nagyszabású, ekkora költségvetéssel rendelkező alkotástól sokkal többet vártak. Többek között azt, hogy az első helyen nyisson az amerikai hétvégi mozis toplistán, de még ez sem sikerült, köszönhetően annak, hogy az egy hete 70 millió dollárral debütáló Lorax második hétvégéjén is 39 milliós bevételre tett szert.

Az utólagos felmérések szerint Amerikában a nézők 59%-a 25 éven felüli volt, a nők pedig mindössze 37%-át alkották a közönségnek, mely 64%-ban 3D-s előadásokra váltott jegyet. Összehasonlításképp a John Carter gyengébben kezdett, mint pár hete 40 millió dollárral indító és sokkal olcsóbb Védhetetlen vagy Fogadom, de az 1 milliós költségvetésű Az ördög benned lakozik című horrornál is. Sőt, még a tavaly, illetve tavalyelőtt ugyanekkor bemutatkozó nagyobb, de nem ekkora költségvetésű filmek (A Föld inváziója - Csata: Los Angeles, I.e. 10 000) is 35 millió dollárral kezdtek.

Hogy néz(t)ed meg a John Cartert?
  • Moziban.
  • Letöltöttem kamerás verzióban.
  • Megvárom a DVD-t / DVD-ripet.
  • Majd tévében.
  • Nem érdekel a film.
Nemzetközileg természetesen már jobban szerepelt a John Carter, hiszen nagy költségvetésű és animációs filmekre Amerikán kívül sokkal nagyobb a kereslet. Kína és Japán kivételével a legtöbb országban ugyancsak most múlt héten mutatták be a scifit, s ezen vetítésekből 70,6 millió dollár folyt be. Legjobban az ázsiai térség országaiban szerepelt, de még ezen piacokon is az elvárások alatt szerepelt. Egy fokkal gyengébb, de még mindig elfogadható érdeklődés mellett ment a film Dél- és Közép-Amerikában, Európa nagyobb országaiban azonban inkább közepesen teljesített, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában is 3-4 millió dolláros startot produkált. Itthon "természetesen" a hétvége legnézettebb filmje lett 31 381 nézővel és 47 millió forintos bevételéve. A zömében 3D-s előadásokat választó nézők fele Budapesten váltott jegyet, s nekik köszönhetően az IMAX-előadások is 60%-os kihasználtsággal futottak.

A John Carter kudarcának köszönhetően óvatos becslések szerint is 100-160 milliós veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni a Disney. A stúdió számára mindössze az az öröm az ürömben, hogy tavaly ilyenkor került mozikba a 150 millió dollárba kerülő Anyát a Marsra című animáció, mely Amerikában 21 milliós bevételt hozott, így a cég a tavalyi első negyedévéhez képest még a John Carter kudarca ellenére is jobban fog szerepelni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #48
    "A led zeppelinrol meg a peter gabriel zenerol meg annyit, hogy mit rakott volna ala valami mostani felbuzi-metroszexsuttyokbol allo zenekar nyavogasat, vagy esetleg egy plazakurva vinnyogasat mert ez kell a lenyalt haju, 20 kilos, trottyosnadragos, hugyagyu"

    Igen. Ez a két fajta van. Minden előzetesben vagy Led Zeppelni, vagy metroszex. Jól látod teljesen.
  • ugh #47
    egyebbkent meg van egy rakas buko film ami evekre ra kultfilm lett es mai napig lopnak belole .........
    A led zeppelinrol meg a peter gabriel zenerol meg annyit, hogy mit rakott volna ala valami mostani felbuzi-metroszexsuttyokbol allo zenekar nyavogasat, vagy esetleg egy plazakurva vinnyogasat mert ez kell a lenyalt haju, 20 kilos, trottyosnadragos, hugyagyu fiataloknak a (sok csitri meg nem is erti a filmet) ? ....
    Talan azert iylenek mert ezt kapjak foylamtosan nem ?
  • ugh #46
    ja de csak el kene olvasni a cikket :)
    En gyerekkent olvastam. A konyvek teszettek ....
  • ugh #45
    Ez nem edgar rice borroughs a mars xcyz story-ja egyebbkent ?
  • zetortraktor #44
    Wikipédia linket? Meghajolok előtte, ha elmondod, hogy miképpen jött ki 140 milliós veszteség? Eskü. Ha le tudod vezetni, akkor elhiszem.
  • Ender Wiggin #43
    Te most komolyan azt hiszed, hogy érdekel ez a szűkölés, okoskodás, amit csinálsz?
    Kaptál egy linket, de ezek szerint nem hiszel neki. Na bumm. Lesz...om.
  • zetortraktor #42
    Te most komolyan képes voltál összeadni a bevételeket és kivonni a költségekből? :)))) Úristen... Mi köze van ennek ahhoz, hogy a Disney mennyit kényszerül leírni a végén, hogy mennyit bukik rajta a stúdió?

    Nem mellesleg az a film a cikkben is említve van. És többek között ezért írtam 120 milliót, hogy ne lógjon bele az MNM. Mert az nem 140 milliós writeoff volt, közel sem.
  • Ender Wiggin #41
    Mars Needs Moms, Disney, 140 milliós bukó.

    És itt a lista a legdurvább veszteségekről:

    http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_biggest_box_office_bombs
  • zetortraktor #40
    Nem csak a folytatás bukó, egy writeoffos film eltemet simán két másik projektet, kevésbé lesz likvid a Disney, mint lehetne egy sikerrel vagy nullszaldóval. Amerikában maximum 85 millióig jut el a film, máshol lesz talán 200. És igazad van, hiszen hasonló számokkal a Prince of Persia nem folytatódott, és gondolom a Narniának sem lesz 4. része.
  • WoodrowWilson #39
    Szerintem itt senki sem félti a stúdió meg a készítők megélhetését. Az viszont egyértelmű, hogy a várttól kevesebb bevételt hoz, tehát a folytatás esélye is igen kicsi. Így hiába nem mínuszos, bukásnak tekinthető (majd valószínűleg).