SG.hu·
George Lucas visszavonul a nagy filmek készítésétől
George Lucas egy interjúban azt mondta, hogy felhagy a nagyszabású filmek készítésével és inkább kisebb produkciókkal fog foglalatoskodni. Persze egy Indiana Jones 5-öt ő sem zárt ki.
A New York Times a napokban elég terjedelmes cikket hozott le George Lucasról, mely önmagában is nagyon érdekes, tanulságos információkkal teli, de egy részlete mindenképpen kiemelésre méltó. Lucas producerként készített új filmje, a II. világháborús Red Tails apropóján nyilatkozott a lapnak, s többek között azt is elmondta, hogy ez a film lesz az utolsó blockbusterje, azaz nagyszabású alkotása - akár rendezőként, akár producerként - igaz, egy ötödik Indiana Jones-film elkészültét nem zárta ki, ebben leginkább forgatókönyvíróként vesz részt.
A Red Tails egyébként Lucas leginkább a fekete tinédzsereknek szánja, hiszen a film, illetve annak szereplői fontos értékekre világít rá. A John Ridley és Aaron McGruder által írt forgatókönyv a II. világháborúban játszódik, az első afroamerikai légi egységről, a Tuskegee Airmenről szól, és George Lucas már 1988-ban elkezdett dolgozni a film megvalósításán, melynek produkcióját végül 2009. márciusában kezdték el. A forgatásra Csehországban, Olaszországban, Horvátországban és Angliában került sor High-definition Sony F35-ös kamerákkal.