SG.hu·
George Lucas háborús filmjének plakátja és új előzetese
Bár George Lucas elvileg csak producerként működött közre 1988 óta tervezett világháborús filmjében, azért az utóforgatások során mégis elvállalta a film pár jelenetének megrendezését.
George Lucas producerként és az utóforgatások rendezőjeként működött közre a Lucasfilm által gyártott Red Tails létrehozásában, a rendezői feladatokat ezúttal Anthony Hemingway vállalta magára. Pár napja már láthattuk a film első előzetesét, most egy újabb trailer érkezett hozzá, mely természetesen új jeleneteket is tartalmaz az Amerikában január 20-án bemutatásra kerülő háborús filmből, mely főszereplői között olyan színészeket láthatunk, mint Cuba Gooding Jr., Terrence Howard, Bryan Cranston, Nate Parker, Andre Royo, Ne-Yo és Gerald McRaney.
A John Ridley és Aaron McGruder által írt forgatókönyv a II. világháborúban játszódik, az első afroamerikai légi egységről, a Tuskegee Airmenről szól, és George Lucas már 1988-ban elkezdett dolgozni a film megvalósításán, melynek produkcióját végül 2009. márciusában kezdték el. A forgatásra Csehországban, Olaszországban, Horvátországban és Angliában került sor High-definition Sony F35-ös kamerákkal.