Szekeres Viktor

Újabb klasszikus Disney-rajzfilm lett 3D-s - itt az előzetes

Az Oroszlánkirály 3D után a Szépség és a szörnyeteg 3D-vel próbál a Disney kedvébe járni a klasszikus rajzfilmeket kedvelő, ám a modern technológia vívmányaira fogékony nézők kedvében járni.

Az Oroszlánkirály 3D-s újbóli bemutatásának hatalmas sikerét követően a Disney bejelentette, hogy nem bír ellenállni a közönség vágyainak, s sorban elkezdi 3D-síteni korábbi animációs filmjeit, melyekből évente kettőt tervez bemutatni. Elsőként a Szépség és a szörnyeteg 3D lesz látható január 13-tól, ennek az előzetese nézhető meg pár sorral lejjebb. (A dátum sajnos csak Amerikára vonatkozik egyelőre, az animációs film hazai forgalmazásáról egyelőre semmit nem tudni. Azonban abból kiindulva, hogy az Oroszlánkirály 3D-t mi nem láthattuk, már le lehet vonni következtetéseket.)


A Disney jelen tervei szerint az Oroszlánkirály és a Szépség és a szörnyeteg után idén még a Némó nyomában 3D-t mutatja be, míg 2013-ban a Szörny Rt. és A kis hableány 3D-s verzióját. Kérdés, hogy vajon az az 1991-ben bemutatott, hat Oscar-díjra jelölt és két elismerést elnyerő alkotás, mely a maga idejében 377 millió bevételt termelt az egész világon, képes lesz-e az Oroszlánkirály nyomdokaiba lépni, mely szeptemberi premierje óta csak Amerikában 94 milliós bevételt hozott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!