Szekeres Viktor

Újabb kamu előzetesből készül film

Seth Rogen mozifilmet készít 2007-es, kamu előzetesként közreadott filmjéből, a Jay and Seth vs. the Apocalypse-ből, melynek főszereplői bent ragadnak egy házban, miközben odakint tombol az apokalipszis.

Seth Rogen a napokban a Torontóban megrendezett nemzetközi filmfesztiválon két filmjét is promózta, a Sarah Polley-féle Take This Waltz-ot, valamint Jonathan Levine-től a 50/50-t. Itt adott interjút a ComingSoon-nak, s elmondta, hogy igazak a pletykák, miszerint elkészíti a The Apocalypse című horrorkomédiát, melyet egy pár évvel ezelőtt készített kamu előzetes alapján fog megvalósítani, legalábbis már majdnem minden készen áll ahhoz hogy zöld utat kapjon a produkció.


A Jay and Seth vs. the Apocalypse című ál-trailer főszereplője Rogen mellett Jay Baruchel, a tervek szerint mindketten szerepelnének a mozifilmben is, melyet maga Rogen rendezne régi író- és producertársával, Evan Goldberggel. A film címe azért változott meg, mert már nem csak kétszereplős lesz a történet, többen fognak küzdeni a közelgő apokalipszis ellen, többek között Jonah Hill és James Franco is - ők is sajátmagukat alakítva.

A színész még elmondta az interjúban, hogy már majdnem minden színészt lefixáltak és, ha minden jól alakul, akkor februárban el is kezdhetik a forgatást, ami azt jelenti, hogy akár 2012-ben is bemutatásra kerülhet a The Apocalypse.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!