Szekeres Viktor

Újabb színésznő lesz számítógépes segítséggel meztelen

Jessica Alba után Olivia Wilde-ot is számítógéppel fogják levetkőztetni egyik új filmjében. A manapság nagyon felkapott, eddig jobbára sorozatokból ismert színésznő a Testcserében fog (nem) villantani.

Valamikor tavaly, a Machete-premier környékén került elő ismét a számítógép által generált meztelenség témakör, amikor Jessica Alba elmondta, hogy a Machete című Robert Rodriguez-filmben valójában nem is volt meztelen, mindössze számítógépes segítséget vettek igénybe a készítők. A film másik "vetkőző" női sztárjánál, Lindsay Lohannél sima testdublőr mutogatta mellét, s ugyancsak a klasszikus módszerhez folyamodtak az Amerikában pénteken bemutatott Barátság extrákkal című filmben, ahol Mila Kunis fenekének szerepére kerestek modellfenekeket - a színésznő ezt azzal indokolta, hogy már így is sejteti oldalról a melleit egy másik jelenetben.


Olivia Wilde annak ellenére, hogy hivatalosan a Doktor House című tévésorozatban szerepel, az elmúlt 1-2 évben többet filmezett, mint tévézett és olyan szuperprodukciókban játszott, mint a Cowboyok és űrlények, TRON: Örökség, de láthattuk idén őt A következő három nap-ban, s még 2011-ben fel fog tűnni a Testcsere című komédiában, valamint az In Time című scifiben.


Wilde szerdán Jimmy Kimmel éjszakai talkshow-jában promózta a Cowboyok és űrlényeket, s a filmmel kapcsolatban elmondta, hogy az előzetesben is felvillantott meztelen jelenete valójában nem lesz teljesen meztelen, hiszen van rajta egy lenge ruhadarab. Majd folytatva a témakört, megemlítette, hogy a Testcserét nézve sem érdemes megörülnie rajongóinak, hiszen csak számítógép által generált meztelenséget fognak látni, többek között kompjúter segítségével beillesztett mellbimbóval, amit a színésznő maga választhatott ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laza #7
    De ha már úgyis a vásznon meztelenül fogják mutogatni, nem tök mindegy, hogy ő maga csinálja vagy számítógép? Úgyis mindenki azzal fogja azonosítani és azt fogja mondani, hogy levetkőzött.
    Sok hűhó semmiért ...
  • kalapos01 #6
    Ja, pármillióért. Eléggé el van tévedve a mozis fizetlsek világában. Az pedig, hogy követeled, hogy egy nő pénzért igenis vetkőzzön, mindent elmond az erkölcseidről.
  • Quantumleap #5
    Fasz kivan! Mostantól ebből felkapott divat lesz?!
  • Aldo Moro #4
    Azért a pár milláért, amit kap, igazán ledobhatja a cicifixet. Ezt a szégyellős ribancot.
  • Freddycom #3
    Dehogy, ez 13-as. :)
  • finaltrekker #2
    De ismerős... ez Quora az ISO?:)
  • Al Ashrad #1
    Az Alpha Dog-ban már villantott. Vagy az is dublőr volt?