MTI

Alig van mozi Romániában

Sok fesztiváldíjas film került ki a román filmesek keze alól az utóbbi években, de egyvalamivel mégsem tudnak megküzdeni: a mozik hiányával. A Peiferic című produkciónál ezért kísérletképpen online forgalmazással is próbálkoznak a készítők.

A Periferic a locarnói és a thessaloniki filmfesztiválon is díjat nyert, de a román filmforgalmazásban aligha lett volna sikertörténete. Ezért a Voodoo Films produkciós vállalat bejelentette, hogy az április elsején mozikba kerülő alkotást egyidejűleg HD minőségben forgalomba hozza a www.webkino.ro honlapon is, ahonnan fizetés ellenében tölthetik le az érdeklődők. "Az egyedülálló kísérlet mellett a Romániában tapasztalható paradox helyezet miatt döntöttünk: bár egyre többen kíváncsiak a román filmekre, nem jut el hozzájuk, mert ahol élnek, ott nincsenek mozik" - magyarázta a kezdeményezésben részt vevő Dragos Stanca.

Romániában van a legkevesebb mozi Európában: a 21,5 millió lakosú országban összesen 74 filmszínház működik 182 vetítőteremmel. Összehasonlításul: Franciaországban, ahol háromszor annyian élnek, harmincszor több a vetítővászon. A román mozihálózatra komoly csapást mért, hogy a művészmozik zömét megszüntették a helyi hatóságok és a helyükre rendőrőrsöket, koncerttermeket vagy üzleteket költöztettek. A Bogdan George Apetri rendezésében készült Periferic egy fiatal elítélt lányról szól, aki 24 órás eltávozást kap a börtönből és elhatározza, hogy elhagyja az országot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!