Szekeres Viktor

Rég voltak ilyen kevesen moziban

Nem csak a mozis bevételek, hanem a nézőszámok is negatív rekordot produkáltak januárban Amerikában, köszönhetően a gyenge decemberi filmeknek és a kevés januári premiernek.

Amerikában januárban csak 754 millió dollárt hagytak az emberek a mozikban, s ez bizony jóval alulmúlta az 1,06 milliárdos 2010-es januári jegybevételt. A 29%-os bevételcsökkenés önmagában is elég keménynek tűnik, 2007 óta nem volt ilyen szerény kezdő hónapja Hollywoodnak, azonban, ha a nézőszámot vesszük figyelembe, akkor az idei január az elmúlt 20 év leggyengébbje volt. Optimista becslések szerint az év első harmincegy napján 94 millió mozijegyet adtak el Amerikában, s legutóbb 1995-ben fordult elő, hogy 100 milliónál kevesebb jegy kelt el az év első havában.


Január egyébként is gyenge hónapnak számít mozis viszonylatban, a mostani teljesítmény oka a sok decemberi bukásban keresendő, hiszen idén jóval kevesebb 2010-es film mutatott fel jó teljesítményt 2011-re átnyúlva. Persze a negatív rekord elérésében az sem segített, hogy ezúttal mindössze kilenc filmet mutattak be országosan Amerikában, pedig az elmúlt évtizedben átlagosan 14 januári premier közül választhatott a közönség.

Érdekesség, hogy hosszú évtizedek óta most először volt január legsikeresebb filmje egy januári bemutató: a Zöld Darázs 79,1 millió dollárral zárta a hónapot, míg a második helyet egy decemberi premier, A félszemű szerezte meg 78,4 millió dollárral.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!