Szekeres Viktor

Christian Bale gigaköltségvetésű kínai filmben ment életeket

Christian Bale, miután végzett a The Fighter című filmjével kapcsolatos promóciós teendőkkel, Kínába utazik, hogy január elején elkezdje forgatni a Nanjing Heroes című epikus drámát.

Christian Bale lesz az egyik főszereplője a Hős rendezőjeként jól ismert Zhang Yimou következő filmjének, a meglehetősen epikusnak ígérkező Nanjing Heroes-nak, adta hírül a The Hollywood Reporter. A történet az 1937-es hírhedt nankingi mészárlásról fog szólni, mely során japán sereg kínai civilek százezreit ölték meg, végezték ki.

A történteket már több film is feldolgozta azóta, jobbak és kevésbé sikerültek egyaránt, zömük viszont John Rabe-ről, arról a német üzletemberről szólt, aki több száz kínai életét mentette meg. Zhang Yimou filmjében azonban Bale nem Rabe-et fogja alakítani, hanem egy John nevű amerikai papot, aki ugyancsak rengeteg kínait ment meg a halál torkából. A tervek szerint a Nanjing Heroes 40%-át angolul veszik fel, a maradékot pedig mandarin nyelven forgatják. A kínai produkció költségvetése 90 millió dollár lesz, mely hatalmasnak számít az ottani filmgyártásban - legutóbb a John Woo-féle Red Cliff került nagyjából ugyanennyibe. A forgatás január 10-én veszi kezdetét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)