Szekeres Viktor

Tündérmesékkel lehet eljutni a csúcsra

Újabb animációs film teljesített nagyon jól, hiszen a több mint 100 millió dollárba került Aranyhaj és a nagy gubanc remekül kezdett az amerikai mozikban. A film bevételének nagy részét természetesen 3D-s vetítésekkel szerezte.

Észak-Amerikában szerdán mutatták be az Aranyhaj és a nagy gubanc (Tangled) című animációs filmet, mely nálunk december másodikán kerül a mozikba, s a siker már most biztosra vehető, a tavaly ugyanekkor mozikba küldött Hercegnő és a béka teljesítményét könnyedén fogja túlszárnyalni az új alkotás.


Az első becslések szerint ugyanis a Disney új animációja szerdától vasárnapig nagyjából 73 millió dollár bevételre fog szert tenni, s bár ezzel a 80 milliós becsléssel bíró Harry Potter 7-től kissé elmaradva, csak a második helyen debütál, a stúdió elégedett lehet a starttal. Főleg, ha azt nézzük, hogy a tavalyi Hercegnő és a béka első hétvégéjén "mindössze" 24 millió dollár bevételre tett szert.

A stúdió szerint a sikerben szerepet játszott az is, hogy az eredeti Rapunzel címet lecserélték, hiszen a Hercegnő és a béka sem volt sikeres a tinifiúk körében, akik cikinek tartották azt, hogy egy "hercegnős" filmre váltsanak jegyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!