Szekeres Viktor

Új animációs filmkedvenc született

Sokan a Terhes társaságot várták az amerikai bevételi listák élére a hétvégén, azonban végül a Megaagy című animációs film győzedelmeskedett, melyben egy gonosztevő a főszereplő, akárcsak a Gruban.

Arról már korábban írtunk, hogy Amerikában közel sem volt akkora a lelkesedés a "Másnaposok rendezőjének új filmje" iránt, viszont arról még nem számoltunk be, hogy melyik filmet választották az óceánon túl Todd Phillips-é helyett. Nos, az elmúlt hétvége a Megaagyé (Megamind) lett Amerikában, hiszen az animációs film 46 millió dollárral végzett a hétvégi toplista első helyén. A nálunk december 16-án, 3D-ben bemutatásra kerülő alkotás kifejezetten érdekelte a felnőtteket is, hiszen a nézőknek csak 52%-a volt 25 éven aluli, ami jóval alacsonyabb, mint például a nyáron bemutatott Gru esetében.


A Megaagy és a Terhes társaság mögött Tyler Perry idei második filmje került a harmadik helyre, mert bemutatójának hétvégéjén 19,5 millió dolláros bevételt hozott, ami azt is jelenti, hogy az író-rendező sikerszériája folytatódik, s idén is ott lesz az 5 legtöbbet kereső hollywoodi között. Érdekesség, hogy a For Colored Girls nem saját művéből készült, így ezúttal címében nem is viseli Perry nevét. Az viszont már cseppet sem meglepő, hogy a nézők 82%-a nő volt, 87%-a 25 éven felüli és 81%-a afroamerikai.


Mától Amerikában a Skyline című scifi és a Száguldó bomba című akciófilm küzdhet meg a nézőkért, míg az Ébredj velünk! című Rachel McAdams-filmet már szerdán bemutatták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #4
    I kill you....
  • DontKillMe #3
    De. A szépség és a szörny folytatása..
  • bippo #2
    Többször volt már hírezve, de nekem még mindig nem tudta felkelteni az érdeklődésemet ez a Megamind. (mondjuk a Gru-Despicable me viszont igen)
  • Merces #1
    ...nemteccik nem van egy ilyen nem cgi film?