Szekeres Viktor

A tervezettnél tovább marad távol a Doktor House főszereplője

Az eredeti tervek szerint az Olivia Wilde által alakított Dr. Hadley a hetedik évad második felére már visszatért volna a Doktor House-ban, azonban egy újabb mozifilmes szerep boríthatja a menetrendet.

Úgy tűnik, hogy Olivia Wilde mozifilmes csillaga egyre magasabban ragyog. A Doktor House egyik főszereplője (Dr. Remy Hadley) korábban inkább csak sorozatokból volt ismert, a Narancsvidékben szerepelt egy ideig, majd A Donnelly klán főszereplőjévé vált, mozifilmek közül azonban, mint sok fiatal, tévés színészt, csak horrorfilmes szerepajánlatokkal keresték meg, így szerepelhetett például a Végzetes kitérőben (Turistas).


Azonban, talán a Doktor House-os jelenlétnek köszönhetően, Olivia Wilde ismét egyre több filmes ajánlatot kapott, s tavaly a Tron: Örökség forgatásán már, mint az egyik főszereplő lehetett ott. A színésznő idén nyáron egy másik nagyszabású filmben, a Cowboys & Aliens-ben is főszerepet kapott, aminek köszönhetően jó pár résznyi forgatást ki kellett hagynia sorozatában is. (A hetedik évad elején egy időre elbúcsúzott a Princeton Plainsborótól.) Ráadásul most úgy tűnik, hogy az évad második felére tervezett visszatérése is meghiúsulhat, mivel Ryan Reynolds mellett ő lesz az egyik főszereplője a The Change-Up című testcserés romantikus komédiának - a House-os 13-rajongók legnagyobb bánatára..

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bippo #13
    Ez azért nem teljesen igaz. A karaktere nem passzolt bele a "főáramba", pont a karakter jellege miatt, mert nem vette fel House játékait, kimaradt belőle. Ezért nem is olyan érdekes, érdektelennek is tűnhet. De jó ellenpont volt.
    A mostani történetvezetésbe tényleg feleslegessé vált egy ilyen típusú karakter, ezért (Olivia személyén kívül) nem zavaró 13 hiánya.
  • Reg5 #12
    Már pedig nélküle a 4. évad után elkaszáltam volna.
  • Silenzio #11
    Nézőpont kérdése, kinek megtévesztő. Én tudtam, miről van szó. Amúgy egy testcserés romantikus komédia miatt nagyon nem kéne kimaradnia...
  • Tinman #10
    Abs. nem tett hozzá a sorozat színvonalához, k. érdektelen karakter.
  • algost #9
    Ennél leljebb már nem csúszhatsz Vikikém! Gratulálok! Valamiből élni kell, de úgy látszik élni kell valamiből, neked mindegy milyen áron...:):):):)hülye ..szfej
  • chase #8
    Most, hogy két év jelenlét után végre bekerült a főcímbe, szinte nem is fog szerepelni az évadban. :)
    Simán behozhatnának helyette egy másik szépséget, akár még House fölé is helyezhetnék, úgyse akarja senki elvállalni a supervisor-ságot.
  • vg #7
    Mondjuk ez várható volt.
  • IMYke2.0.0.0 #6
    Olivia akkor sem hiányozna, ha sosem térne vissza a House-ba. "Ez van."

  • czyi #5
    szerintem EGYETLEN PERCIG sem volt és lesz távol a sorozat FŐSZEREPLŐJE, azaz Hugh Laurie!!!
  • bippo #4
    Én is tartom, hogy szar a cím, a szokásos megtévesztő.
    Szerencsére most tudtam, hogy Olivia Wilde tervezetten távol marad, így most nem húztak be a csőbe, hogy kinél csúszik tovább a dolog.