Tele lesz ismert karakterrel a Super Mario Bros. 2

Messze van még a Super Mario Bros. folytatásának premierje.

A Nintendo tavasszal bejelentette a tavalyi év egyik legsikeresebb filmjének, a The Super Mario Bros. Movie-nak a folytatását, ami 2026. április harmadikán kerülhet bemutatásra Amerikában. Ennek kapcsán Keegan-Michael Key, aki Toad hangja volt a filmben, a Men's Journalnak adott interjújában elmondta, hogy a film tele lesz majd utalásokkal, és még olyan régi kedvenc karaktereket is vissza fognak hozni a játékokból, akikre sokan nem is gondolnának.

A filmet a bejelentés idején egyébként nem normális folytatásnak nevezik, inkább egy olyan animációnak, ami a Super Mario Bros. világán alapul. A gyártó természetesen megint az Illumination lesz, és a hivatalos közlemény szerint megpróbálják tovább bővíteni a film világát. A The Super Mario Bros. Movie utolsó jelenete alapján lehet, hogy Yoshi lesz a központi figura.

Az első rész 2023 egyik bombasikere volt, Amerikában 575 millió dollár bevételt ért el, nemzetközileg pedig még jobban teljesített, Amerikán kívül a számláló 787 millió dollárnál állt meg, így összességében világszerte 1,36 milliárd dollár bevételt regisztrálhattak a mozikban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!