Szekeres Viktor

Pár napon belül a második sorozatot szüntetik meg

Újabb három millió amerikai tévénézőnek fájdulhatott meg a szíve a hír hallatán, miszerint az ABC csatorna úgy döntött, hogy leveszi műsoráról a My Generation című drámát. A sorozat az évad második áldozata.

Alig hűlt ki az Amerikában pár napja kivégzett Lone Star című széria teteme, egy újabb jobb sorsra érdemes sorozat csatlakozott mellé, a My Generation. Az ABC csatorna drámájának az első részét is nagyon kevesen nézték (5,1 millió néző), azonban a második epizódra drámai módon esett vissza a nézettség (3,8 millió néző), minek hatására az adó bejelentette, hogy csütörtökönként este 8 órakor más műsort fog sugározni. A My Generation leforgatott maradék hat részét valószínűleg az interneten fogják megosztani a nagyérdeművel.


A My Generation koncepciója szerint 2000-ben egy dokumentumfilmes csapat kilenc amerikai végzős középiskolás életéről készített filmet, s 2010-ben ugyanezekhez a fiatalokhoz tértek vissza a filmesek, hogy bemutassák, hogy alakult az elmúlt 10 évben az életük. A sorozatot az a Noah Hawley készítette, aki tavaly a The Unusuals című rendőrös sorozattal vallott kudarcot a képernyőn.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!