Szekeres Viktor

Megdöntötte első rekordját az Alkonyat 3

Várhatóan ismét hatalmas lesz az érdeklődés az új Alkonyat-film iránt, mely becslések szerint ismét csak nem fogja megdönteni a hétvégi és július 4-i ünnepi csúcsokat, köszönhetően annak, hogy mindenki az első napon látni akarja.

Ma mutatták be a Napfogyatkozást, az Alkonyat-saga harmadik részét, viszont máris megdöntött egy amerikai rekordot a film. Észak-Amerikában ugyanis 4416 moziban látható az Eclipse eredeti címre hallgató alkotás, s ezzel a Vasember 2 májusi, 4380-as mozis rekordja lett a múlté, azaz ennyi mozi még sosem vetített egyszerre egy filmet az óceánon túl. (A 4416-ból 193 IMAX-mozi.)

Akárcsak az USA-ban, úgy nálunk is éjfél után egy perccel kezdődtek az Alkonyat: Napfogyatkozás előadásai, de ugyancsak világpremierben részesültek többek között Dánia, Svédország, Norvégia, Brazília, Hollandia, Lengyelország és Finnország fanatikusai is. Anglia egy, Németország két hetes késéssel mutatja majd be a filmet, míg Japán, ahogy az sokszor lenni szokott, jóval lemaradva, mindössze december 18-án. Igaz, a Újholdat ott is novemberben láthatták a nézők, de érdekes módon, sok másik amerikai filmmel szemben, az Alkonyat-saga eddig nem érdekelte a távolkeletieket, mindkét film 3-4 millió dollár bevételt hozott csak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bippo #12
    Pont Japán? A sok tini csilli-villivel, meg az aberrált pornójukkal?
    Persze ettől egy rakat filmjük nagyon tartalmas, tele mondanivalóval, csak azt mondom, hogy ott is vannak olyan dolgok, amik szarok meg tiniőrület, ahogy Amerikában/Európában az Alkonyat. Csak ott más a neve.
  • fozerl #11
    Hánynom kell a világon. Ennyi hülye. Katasztrófa lett ez a világ. Azért látni, hogy még Japán egy normális hely.
  • Ender Wiggin #10
    A 3. Zalkonyat film IMDB pontjai is elég szépen alakulnak. 3,7 vagy mennyi, 32% 10-est adott rá, ez a 18-as puncik osztályzata, 50% meg 1-est ez meg a fasziké nagy általánosságban.
  • winnie #9
    "A True Bloodot nem tudom, hány tini nézi, de hogy nem ők a célközönség az hótziher. "

    nem ők. eddig én is azt hittem. (egyébként a fiatal felnőtteknél a legerősebb.) de mostanság egyre gyakoribbak "naon yo"-zó kommentek, pedig...
  • Szolnokboy1 #8
    A True Bloodot nem tudom, hány tini nézi, de hogy nem ők a célközönség az hótziher. A rengeteg vér, erőszak, a káromkodás és a szex adott, és mindezt néha úgy vegyítik, hogy még az én sokat látott agyam is ledobja az ékszíjat. :) Lásd a legutóbbi rész (3x3) vége.

    BTW ha pesti lennék, mentem volna a napfogyatkozás őspremierjére púderrel kikenve, kölcsönkönyvvel, trikóban, de csakis a sunák miatt. :D így viszont kihagyom.
  • Yutani #7
    A True Blood olyan, hogy elkezded nézni, és ott ragadsz egész napra a TV előtt, és megnézed egyben az egész első évadot. Másnap meg a második évadot.

    Én legalábbis így jártam.

    A Vámpír naplóról nem tudok nyilatkozni.
  • Mister #6
    "A Vampire Diaries a tinivámpírosabb, de még ha egyben néznéd meg a huszonakárhány részt, akkor is ezerszer érdekesebb, mint ez az gagyi mozifilmsorozat"

    Ezt úgy akartam írni, hogy kevésbé unnád el magad a 20 óra alatt, mint a mozi 2 órája alatt :)
  • Mister #5
    A Vampire Diaries a tinivámpírosabb, de még ha egyben néznéd meg a huszonakárhány részt, akkor is ezerszer érdekesebb, mint ez az gagyi mozifilmsorozat. Valamint ki is cikizik benne a Edwardot :D

    A True Blood komolyabb hangvételű, felnőttesebb, de ez is fényévekkel jobb ennél a szörnyűségnél.

    Javaslom, hogy nézz meg 4-5 részt a sorozatokból, annyi alatt meglátod, hogy érdemes e nézni. ( szerintem mindkettőt igen )
  • bippo #4
    Most nagy divat a vámpír téma. Ott a True Blood, meg a Vampire Diaries. Azok amúgy milyenek? Az is ilyen tiniszemét?
  • Kindred Blades #3
    Ja, azt hittem, gagyibb lett, mint elsőnek tűnt.
    No, azt kéne megdönteni.

    Szeretem én a vámpíros filmeket. De ez a műfaj megcsúfolása. Mintha az AC/DC-ből diszkó-popot csinálnának. Ezt pedig személyes atrocitásként fogom fel.