Szekeres Viktor

Hibrid címen érkezik a Kocka rendezőjének új agymenése

Itthon Hibrid lesz a címe Vincenzo Natali új scifijének, mellyel a rendező arra hajt, hogy az első három, jól sikerült scifije után a negyedikkel is a pozitív oldalra mozdítsa el a nézők tetszési indexét. Hazai premier: szeptemberben.

Amerikában a hétvégén mutatták be a Splice-ot, s mint az alacsony költségvetésű scifik jó része, természetesen csúnyán megbukott, pedig forgalmazója elég sok pénzt fektetett a reklámkampányába - úgy tűnik, mindhiába. Persze már régóta tudjuk, hogy a mennyiség nem függvénye a minőségnek, s egyelőre azt látni, hogy az IMDb felhasználói 7,4/10-re értékelik a mozit, míg a Rottentomatoes-on, mely az újságírói kritikákat gyűjti össze, 73%-on áll a film, mely ugyancsak kifejezetten jónak számít, főleg a műfajon belül.


A film történetéről vétek lenne sokat elárulni, a kíváncsiak megnézhetik az előzetest, bár nézői vélemények szerint túl beszédesre sikerült. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy a Sundance filmfesztiválon vásárolt alkotás az elmúlt napokban azért is került a szóbeszédek középpontjába, mert egyesek szerint a filmben szereplő lények nagyon hasonlítanak James Cameron Avatarjának lényeire. A Splice-ot Hibrid magyar címen a Budapest Film fogja bemutatni - sajnos csak szeptemberben, köszönhetően egy utolsó pillanatban bekövetkezett csúszásnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shaddam #5
    Húha de hasonlít a navikra.Befestem a szomszéd macskáját kékre hátha kikerül az sg-re
  • winnie #4
    mivel az avatar egyik távozó dizájnere dolgozott a filmen, így nem csoda, hogy eléggé hasonlítanak. nem attól navi a navi, hogy kék.
  • Athor #3
    Csak a magyar címe ugyanaz... erre meg volt már példa korábban is.

    Egyébként a trailer alpján nekem se az Avatar ugrott volna be elsőre. :)
  • Kmarha #2
    Igen, ennyire ostobák az emberek. Farka van, akkor már Naiv és utánzat.. ezeket termesztik valahol, esküszöm.

    Akkor pár kép, erről a "naviról" (bár a trailerbe is jól látható):





  • Jrex #1
    Már van egy ilyen című film,ami elég béna:
    http://www.filmkatalogus.hu/Hibrid--f1621