Szekeres Viktor

Csúszik a G.I. Joe 2 forgatása

Egy éve még az is felmerült, hogy már 2010-ben mozikba kerülhet a tavaly G.I. Joe-film folytatása, most azonban csak az tűnik biztosnak, hogy 2012 nyara előtt nem készülhet el az alkotás.

A The MTV Movies Blognak lehetősége nyílt arra, hogy Lorenzo di Bonaventura producerrel beszéljen, s a filmessel nem csak a Transformers harmadik részére vonatkozó kérdéskört érintették, hanem a G.I. Joe tervezett folytatásáról is szót ejtettek. Mint arra emlékezhetünk, a tavaly augusztusban bemutatásra került filmet a kritikák lehúzták, de a 150 milliós amerikai és az ugyanekkora nemzetközi bevétel nem számított rossznak, így természetesen azonnal elkezdtek terjedni a második résszel kapcsolatos pletykák.


A producer elmondta, hogy annak ellenére, hogy Rhett Reese és Paul Wernick írók még nem adták le a teljes forgatókönyvet, bízik abban, hogy jövő tavasszal elkezdődhet a forgatás, s akkor célba vehetnek egy nyári bemutató időpontot 2012-ben. Arról azonban, hogy ki rendezheti a projektet, illetve a színészek és a karakterek közül ki térhet vissza, nem szívesen beszélt di Bonaventura, mindössze annyit jegyzett meg, hogy nyitott egy esetleges 3D-s verzióra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hdo #19
    Mikor néztem az ide linkelt trailert 1 perc után esett csak le hogy ez a G.I. Joe 1 trailere, amit már láttam ... valahogy teljesen más! :P
  • Kferro #18
    Zartan jobb volt? Szegény színésznek (Arnold Vosloo a Múmiából) nem volt más dolga csak fütyölgetnie kellett.
  • Zaraki Kenpachi #17
    Jeej :D.
    Nekem az 1. rész is bejött.
    Látványos, akció dús. Az hogy áttétek napjaink "technológiájára" nem volt rossz öltet. A karakterek többségét jól megcsinálták. (spec Zartan még jobb is volt mint az origban :D).
    Várom a 2.részt :D
  • Betonparaszt #16
    Megnéztem az elsőt és Shift + Delete
    Ha lesz második, akkor azt is megfogom nézni
  • Chocho #15
    :DDD

    Nekem bejött az első rész. Sokan fikázzák, hogy sima akcióvígjátékos szarság... de pont ezért jött be. :)
  • pixx #14
    Szerintem nem volt rossz, én is sokat toltam gyerekként a rajzfilmet, meg nagyon sok bábum, járművem volt.
    Kicsit modernizálták. Ha nem egy világmegváltó filmet vársz tőle, akkor élvezhető...
  • Darth Sith #13
    én is hasonlót éltem át :D
  • CaptainRumi #12
    Hát én nem voltam egy nagy dzsiádzsó mániás,szóval bennem nem rombolt le semmilyen mítoszt, de ettől függetlenül is rossz filmnek tartom. Akkor már inkább a másik hasbro: a gigarobotok.
  • Jimmyke #11
    Két nagy bábugyűjtő/rajzfilmes ismerőssel voltam ezt megnézni, szegények teljesen összetörtek lelkileg a filmtől. Szerintem nézhető volt.
    Az a jó, hogy ha nem volt az embernek gyerekkora, nem lehet mit lerombolni :D
  • Darth Sith #10
    Anno nagy reményeket fűztem az első részhez, bíztam benne, hogy valami jó sül ki belőle, de hatalmasat csalódtam. Se hangulatban, se képvilágban, se semmiben sem volt köze a rajzfilmhez. Láttam anno az összes részt, tudom miről beszélek :D

    Ha a második rész az elsőre épül, sok jót szerintem ne várjunk tőle.