SG.hu·

Folytatódhat az egyik első 3D-s film

Folytatódhat az Utazás a Föld középpontja felé, a nagy kérdés csak az, hogy Brendan Fraserrel vagy nélküle. A színész ugyanis egyelőre nem mutatkozik együttműködőnek, mivel rendezőt váltana a stúdió.

Ki emlékszik még az újkori 3D daliás idejére, amikor 2007-ben táthattuk a szánkat a Beowulf fantasztikus megoldásain, vagy amikor rá egy évre láthattuk Brendan Frasert a Verne-regény alapján készített kalandfilmben? Ez utóbbinak készülhet el a folytatása, azaz az Utazás a Föld középpontja felé 2. (Érdekes, hogy hiába volt már 2-3 éve is jelen volt a 3D a mozikban, mégis a Beowulf "csak" 196, az Utazás pedig 241 millió dollár bevételt hozott világviszonylatban. Vagyis az Avatar gigantikus sikere nem csak a 3D-s aspektussal magyarázható.)


A New Line és Walden Media ugyanis neki állt, hogy megtervezze Fraser filmjének második részét, azonban a színész egyelőre még nem kötelezte el magát. Mindennek az az oka, hogy a gyártó stúdió 2011. őszén kívánja bemutatni a második részt, azonban Eric Breviget, az első film rendezőjét jelenleg lefoglalják a decemberben mozikba kerülő 3D-s Maci Laci-film munkálatai. A színész tehát lojális akar maradni a filmeshez és hiába javasolta a New Line az ugyancsak 3D-s Kutyák és macskák 2 rendezőjét, Bred Peytont, továbbra is visszakozott. Így jelen tervek szerint Josh Hutcherson karaktere köré épülhet a folytatás, ő játszotta Fraser figurájának fiát az eredetiben. (E lépésnek köszönhetően egyébként a Warner egy tízmilliós fizetési csekket is megspórolna.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Skynet2010. 05. 04.. 11:33||#17
House of dead...<#idiota>
© Justil2010. 05. 03.. 12:43||#16
aha.

személyeskedés helyett inkább kezdd el sorolni te is szépen, azt a temérdek sok filmet, ami a beowulfot storyban megeszi reggelire...
© avman2010. 05. 02.. 23:44||#15
már késõ. kirohadt az agya.
© MrGer2010. 05. 02.. 21:20||#14
"Ez viszont jól mutatja, hogy techmikailag simán megvalósítható lenne a 3D fimek DVD tárolt változata is- mivel ez a verzió is tökéletesen ráfér egy darab dvd-lemezre - tehát pusztán a 3D "nagy helyigénye miatt" sem lenne feltétlenül szükség a kéksugaras lemezekre..."

Ez igaz, már az 1980-as években a japán VHD (Video Home Disc) több 3D címet adott ki az ún. field sequential technológiával (külön jobb és bal kép, speciális lcd szemüveg + dekóder (ha éppen nem volt a lejátszóban).

Régi, 50-es és 80-as évekbeli 3D címekkel (Dial M for Murder,1954, Jaws 3D (1983), stb..., még erotikus filmeket is... És simán átmásolhatóak DVD-re is, és onnan is mûködik ez a technika (+ átalakítható anaglif-re is, ha éppen kell valakinek...)
© glomgold2010. 05. 02.. 20:05||#13
"Persze, a dvd-n eddig se volt valami hatalmas minõségû a film, és így is tele van a lemez vele, erre te duplaannyi felvételt akarsz ugyanakkora helyre besûríteni."

Én nem akarok, mások meg teszik ezt helyettem szerencsére, és én azzal egyelõre megelégszem.

" Ráadásul a mai világban amikor 150K-ért full HD tv-t kapsz, 1080p az elvárás. "

Ezzel nem feltétlenül értek egyet. Számomra ez inkább a holnap elvárása, nekem inkább a 720p "a ma elvárása".
Bár én nem értek annyira a házi-mozikhoz sem, de a téma szakértõi itt éppen azt írják, hogy:

FORRÁS: Házimozi.hu
(http://www.hazi-mozi.hu/cikkshow.php?cid=818&aid=3)

"Összefoglalva tehát, a szokásos 2,5-3 méteres távolságból nézett 94-107 centis (37-42 inch) képátlójú LCD vagy plazma TV-k esetében felesleges az 1.920x1.080 pixel felbontás, a HD-ready minõsítésnek megfelelés bõven elegendõ. Az ideálisan nagy képméretet elérendõ közelebbrõl nézett képernyõknél már szükség lehet a teljes HD felbontásra, mind a mûsorforrást, mind a képmegjelenítõt tekintve."

/a 105 darab hozzászólást is elolvashatja akit részletesebben érdekel a téma, ezért én errõl itt az sg.hu nem is nyitnék vitát, vagyis hogy otthonra mikor és mért elég a 720p vagy mért nem... van ahova szerintem ez bõven elég, van ahova meg a 4K is igen kevés.../

Vagyis egyelõre megelégszem azzal, ha Bluray nélkül, mégis 3D-ben nézhetek egy 720p-s filmet jelenleg akár itthon is, és ugyan azt kapom mint a drága duplaáras mozijegyért, mert ez megvalósítható DVD-rõl, és nem kell(ett) meg rendelnem külföldrõ a 3D bluray változatot.
Egyébként a kéksugaras megoldás igen is elõbb-utóbb szükséges lesz (sok helyen már most is) - szóval jó dolog és terjedjen csak és legyen egyre megfizethetõbb, végeredményben ez (is) a jövõ.

© WoodrowWilson2010. 05. 02.. 18:58||#12
És mekkora lesz a minõségromlás, ha egy 1080p-s 3D-s filmet betömörítesz egy dvd-nyire?
© Chocho2010. 05. 02.. 16:32||#11
Soha nem hallottál a tömörítés csodájáról, mond?
© WoodrowWilson2010. 05. 02.. 14:36||#10
Persze, a dvd-n eddig se volt valami hatalmas minõségû a film, és így is tele van a lemez vele, erre te duplaannyi felvételt akarsz ugyanakkora helyre besûríteni. Ráadásul a mai világban amikor 150K-ért full HD tv-t kapsz, 1080p az elvárás.
© glomgold2010. 05. 02.. 11:50||#9
A Journey to the Center of the Earth az egyetlen film, aminek az eredeti térhatású változatát sikerült megszereznem a 3D elmúlt 3 éve alatt (a sikeres 3D filmek közül), nagyjából abban a REAL-D formátumban, ahogyan azt az ilyen mozikban vetítik (vagyis nagyfelbontású HD kiadás 720p, két eltérõ szögbõl felvett, színes (nem anaglif) felvétel, külön tárolva a jobb és külön bal szem számára készült kép).

Ez viszont jól mutatja, hogy techmikailag simán megvalósítható lenne a 3D fimek DVD tárolt változata is- mivel ez a verzió is tökéletesen ráfér egy darab dvd-lemezre - tehát pusztán a 3D "nagy helyigénye miatt" sem lenne feltétlenül szükség a kéksugaras lemezekre (pedig ma ennek ellenkezõjérõl próbálják a gyártók meggyõzni a vásárlókat és így eladni nekik külföldön a 3D BD-t, meg az 1.4 HDMI-t támogató méregdrága lejátszókat, ami már felismeri a 3D BD-ket, holott a régi dvd-s megoldással is megolghatnák az otthoni 3D házimozit

...de hát hiába... Business is business...
© Justil2010. 05. 01.. 22:57||#8
vagy akkor kezdj el nekem sorolni 1 rakás filmet, mondjuk pl akkortájtról, ami kiemelkedõbb storyval bírt mint a Beowulf...de akár mostanság készült filmek is jöhetnek.