Szekeres Viktor

Itt a Predators első plakátja

Az első videókat már láthattuk az új Predator-filmből, a hivatalos előzetesre még várnunk kell pár napot, de addig is megnézhetjük az első hivatalos plakát képét. Már csak pár hónapot kell várni a premierig.

Alig pár nappal az Predators első képsorai után megérkezett a film teaser plakátjának első fényképe is. Antal Nimród új filmjének még nincs meg a pontos magyar premierje, de jelen tervek szerint az Intercom valamikor júliusban mutatja be az új Ragadozó-filmet.

Ezzel egyébként nagyjából fél éven belül két filmjét is láthatjuk Antal Nimródnak. Természetesen szó sincs arról, hogy valamelyiket összecsapták volna, egész egyszerűen az Amerikában 2009 decemberében bemutatásra került A szállítmány (Armored) már 2008 nyarán elkészült, csak utána majd másfél évig hevert dobozban.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Xerxész #13
    Hivatalos előzetes!
  • debut12 #12
    Jajj gyerekek, ez már upgradelt változat! Szerintetek predátoréknál nem fejlődik a technika? Kis predator nagy pengével jár...
  • kissssss #11
    legalább nem én vagyok az egyedüli aki fogja a fejét az ilyen óriási nagy hiányosságok láttán :-(
  • Danecay #10
    Majd ha fizetsz VIP tagságért :) Szánalmas, még a fórumozó fizessen, azért, hogy az esetleges hibáját kijavítsa, és esztétikailag és feleslegesen írt új commentekkel ne csúfítsa az oldalt. én 2003 óta vagyok itt regisztrál, az óta ilyen, de minden bizonnyal előtte is ilyen volt. Már én is bosszankodtam nem egyszer e miatt.
  • kissssss #9
    aknamegsemmisítő ahhhh önmegsemmisítő szerkezetet KÖNYÖRGÖM mikor csinálják már meg itt a hsz szerkesztést.
  • kissssss #8
    na igen ez jó kérdés de szerintem ez a penge 2 részes először a penge felsö része húzódik vissza az alsó részbe aztán az alsó is vissza a helyére.

    Blasta igen igazad van ez logikus de ha egy kicsit tovább gondolkodunk rá jöhetünk arra ha egy vadász el megy vadászi egy bizonyos vadra akkor a legmegfelelőbb fegyvert fogja választani a vadhoz tehát ha a vérengző ewok macik bolygójára megy a predator vadászi nem valószínű hogy visz magával aknamegsemmisítő szerkezetet (jó tudom ez alapfelszerelés és szőrszál hasogatás az egész)

    CaptainRumi erre a katana részre kíváncsi vagyok hogy hogyan oldják majd meg.
  • Jrex #7
    És ezt hova tudja visszahúzni?:D
  • CaptainRumi #6
    Elvileg a Yakuza srác majd komolyabb összetűzésbe kerül az egyik Predatorral...és egy katana ellen pont jól jön ez a nagy lombvágó.


    Amúgy a plakát egy napon jött ki a videóval.
  • Blasta #5
    A predik nem csak emberre vadásznak...
  • csikebogyo #4
    jóez:)
    a játékokba is egész hosszú szerszámot aggattak rá.