SG.hu·

Kegyetlen lesz a mozis február

Februárban 20 új filmet nézhetünk meg a mozikban, köztük pár napon belül 2009 három legjobbját, egy posztapokaliptikus scifit és egy háborús animét..

Kegyetlen hónap lesz mozis szempontból a február, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen márciusban osztják az Oscar-díjakat. Éppen ezért februárra már kiderül a jelölt filmek listája, így a hazai forgalmazóknak lehetősége nyílik "10 Oscar-jelölés" szlogennel reklámozni termékeiket. Február 4-én még csak bemelegíthetünk, hiszen két filmet láthatunk mindössze. Az egyik Michael Moore új "dokumentumfilmje", a Kapitalizmus: Szeretem! (Capitalism: A Love Story), a másik pedig a Kilenc (Nine) című musical, melyet anyastúdiója ugyan Oscarra gyártott, de mind anyagilag, mind kritikailag leszerepelt, így már a jelölése is meglepetés lenne.


11-től már ránk zúdul az égi áldás, hiszen nem kevesebb, mint hétszer mehetünk moziba. (Az áruló szív (Tell-Tale) című Poe-adaptációról már januári ajánlónkban írtunk, azonban a Best Hollywood elcsúsztatta a premierjét.) Hollywoodi kommersz fronton február második hetén egyrészről érkezik a már majdnem egy éve csúszó horror, a csak 18 éven felülieknek szóló Farkasember (The Wolfman) és világpremier a sok sztáros romantikus film, a szinkronos Valentin nap (Valentine's Day). A futottak még kategóriában két magyar versenyző van, a Köntörfalak Dyga Zsombortól és az Oda az igazság! Jancsó Miklóstól tesz próbát nézőszerzésre. Ezen a héten láthatjuk még a Mások vagyunk (Alle Anderen) című német romantikus drámát, valamint a Toy Story - Játékháború 2. (Toy Story 2.) 3D-s újrakiadását.


Melyik premier érdekel a legjobban?

Az egek ura7% (49)
Kilenc3% (24)
Kapitalizmus: Szeretem!6% (41)
Farkasember33% (230)
Valentin nap7% (52)
A bombák földjén8% (59)
Éli könyve20% (137)
Égenjárók6% (41)
A többi közül valamelyik7% (52)

Összesen 696 szavazat

Február harmadik csütörtökétől, 18-tól, hat új filmet láthatunk, köztük a legjobb filmes Oscarra legesélyesebb két filmet, az Egek urát (Up in the Air) George Clooney-val és a háborús A bombák földjén (The Hurt Locker) címűt. A két amerikai kritikuskedvencre pedig a legjobb külföldi film Oscarjára leginkább esélyes német A fehér szalag (Das weisse Band) kontrázhat rá - Michael Haneke fekete-fehér drámája az I. világháború kitörése előtt játszódik egy kis faluban.

Mindezen címek mellett lehet, hogy el fog sikkadni Makk Károlytól az Így, ahogy vagytok, illetve a hollywoodi gyerekkönyv-adaptáció, a Percy Jackson és az olimposziak: Villámtolvaj (Percy Jackson and the Olympians: The Lightning Thief), mely siker esetén egy új mozis sorozatot is fialhat. Abban azonban reménykedünk, hogy Alejandro Amenabar (eddig négyből négy, csak jó filmet készített: Más világ, Nyisd ki a szemed, Halálos tézis, A belső tenger) új filmje, a Római Birodalom ideje alatt játszódó Agora érdekelni fogja a ínyenceket.


A hónapot egy ötpremieres héttel zárjuk. 25-től érkezik a posztapokaliptikus Éli könyve (The Book of Eli) Denzel Washingtonnal, valamint két kommerszebb hollywoodi (anyagi) bukta, a Mindenki megvan (Everybody's Fine) és a Hajrá Bliss! (Whip It). Előbbi drámában Drew Barrymore a főszereplő, utóbbi komédiát pedig Drew Barrymore rendezte. A heti premiereket egy igazi csemegének számító háborús anime, az Égenjárók (Sukai kurora), valamint a nálunk élő brit rendező, Peter Strickland első filmje, a Varga Katalin balladája (Katalin Varga) zárja.


Kemény hónapunk lesz, több mint egy napot tölthetünk moziban, ha csak a jobb filmeket akarjuk megnézni. Ráadásul már közeleg a március is, amikor végre láthatjuk Tim Burton, Kevin Smith, Martin Scorsese és Clint Eastwood új filmjét, Mel Gibson visszatérését, de érkezik a Kecskebűvölők, a 9, a Légió és a Pandorum is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© johny7772010. 02. 05.. 13:21||#42
Áhh ez már kimerítõ, a tavaly szét izzadtam magam a moziban annyira über brutális volt. Novemberben is csak aludni jártam haza a moziból. Már most ki akartam magam pihenni, erre tessék február már keménykedik. Milyen lesz a többi hónap?
Márciusban már megint be***unk!
Szét kokszolta magát az Április!
Májusban már megint hiper szuper kemény mozi napok!
Júniusban csak fürödni járunk haza a moziból!
Juliusban csak sza**i járunk haza a moziból!

Bírom az ilyen hatás vadász címeket. Nálam még a "Twilight az új Harry Potter?" cím vezet. <#circling>
© nlght2010. 02. 03.. 00:22||#41
Ne szidjátok már ennyire a cikket... Vannak benne színes képek is! 😄 Ha kirúgnák szegény Viktort, akkor ki tartaná el a kiccsalággyát?
© Etinger2010. 02. 02.. 14:11||#40
Ez nagyon jóóóó volt 😄😄😄
© alienslive2010. 02. 02.. 08:43||#39
Azért feltételezik, hogy a két név ugyan az az ember, mert gyakran megy itt a kötekedés, hogy milyen hülyeséget ír a cikk írója és winnie szokott reagálni ezekre. Mert sokaknak szöveg értelmezési problémái vannak.
Röviden kb. ezért.
© SRobert2010. 02. 01.. 21:53||#38
így jártam én:
- te nem a s**** (ismeretlen név) róbert vagy az **** (ismeretlen név) fórumról?
- nem.
- de, az vagy!

hát, mit mondjak, tényleg fölösleges itt bármit tagadni.
és még cikkeket sem kell hozzá írni. 😊)
© Hoz_Hun2010. 02. 01.. 20:22||#37
Aha... amúgy ez honnan ered? Mármint lehet tudni mi ennek a feltételezésnek gyökere?
© alienslive2010. 02. 01.. 19:58||#36
OFF:
Nem tagadja, mivel kifejti, hogy tök fölöslegesen írna bármit is. Mivel itt sok ember tévesen már úgy is elkönyvelte, hogy winnie = SZ.V.

Mikor kijelentettem már párszor, hogy a két név nem egy személy, akkor senki se hitte el😊

ON:
Az egek ura és az Éli könyve érdekel ezek közûl.
A bombák földjén jó film, azt ajánlani tudom.
© zsoltz2010. 02. 01.. 19:37||#35
még hogy jó filmek -.-' max a farkasemberre ülnék be de lehet arra se mivel midnen farkasemberes filmet elbaxnak
© Hoz_Hun2010. 02. 01.. 15:57||#34
Abban sem tagadja, vagy én értem félre? Õszintén, nem is nagyon érdekel... hmmm, mondjuk Winniet jobban csípem mint Viktort.
© IMYke2.0.0.02010. 02. 01.. 15:52||#33
Ezt olvastad?: #21